Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

„Műholdkárnál” is jól jöhet a biztosítás

Extrém, és ritkán bekövetkező események ellen is védelmet nyújthatnak a különböző módozatok

Ma érkezik a légkörbe a NASA egyik műholdja, és szakértők szerint egyes darabjai szárazföldre is eshetnek. Bár annak az esélye, hogy a Földre érkező alkatrészek anyagi kárt, vagy netán személyi sérülést okozzanak, minimális, az ehhez hasonló extrém esetekre is létezik biztosítási védelem.

Várhatóan ma érkeznek a Föld légterébe a NASA egyik már használaton kívüli, felső atmoszférát vizsgáló műholdjának darabjai, és nagyjából két tucat alkatrész be is csapódik majd. A hattonnás műhold harminc éve a legnagyobb űrjármű, amely lezuhan a Földre, igaz, meg sem közelíti a minden idők rekordját tartó, 75 tonnás SkyLabet, amely 1979-ben hullott alá. A NASA számításai szerint a javarészt alumíniumból épült műhold huszonhat darabra esik majd, ezek közül a többség pár kilós lesz, de akadhat 100 kilogramm feletti hulladékdarab is.

Bár a becsapódások helyét megbecsülni sem lehet, annak az esélye, hogy jelentős anyagi kár, vagy netán személyi sérülés keletkezzen, igen csekély. Ennek egyebek mellett az az oka, hogy a Föld felszínének kétharmadát tengervíz borítja, és a megnövekedett népesség ellenére viszonylag nagy a lakatlan területek aránya is.

„Bár nem valószínű, hogy a NASA műholdjának érkezése sűrűn lakott területeket érint, és a Magyarország területére történő becsapódás esélye elhanyagolható mértékű, jó tudni, hogy a biztosítási védelem vonatkozhat ehhez hasonló, nem mindennapi eseményekre is” – mondta el a hír kapcsán Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese. Az AEGON lakásbiztosítási szerződéseiben ugyanis – tette hozzá – szerepel az „idegen jármű ütközése” biztosítási esemény, amely szerint biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a biztosító, ha nem a biztosított tulajdonában vagy használatában lévő jármű, annak alkatrésze, rakománya az épületbe, építménybe való ütközéssel kárt okoz. Ugyanígy a Globál all risk típusú lakásbiztosítási terméknél is egyértelműen biztosítási eseménynek számítana egy váratlan becsapódás, mert ennél a módozatnál a „hirtelen, váratlanul, a biztosított akaratától függetlenül” bekövetkező esemény minősül biztosítási eseménynek – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató-helyettes.

Ha pedig a becsapódással összefüggésben tűz vagy robbanás történik, akkor az ezek által okozott károkat a tűz és robbanás mint alapbiztosítási esemény alapján téríti meg a biztosító. Ha netán a becsapódó alkatrészek személyi sérülést is okoznak, akkor ezek a károk balesetbiztosítás alapján, a szerződések szerinti biztosítási összegig térülnek.

„Bízunk ugyanakkor abban, hogy a NASA-műhold darabjai káresemény okozása nélkül érkeznek vissza a Földre” – hangsúlyozta Vereczki András.

Lakásbiztosítás kalkulátor

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább