Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Négymilliárd forintos kár egy hétvége alatt

Az elmúlt hétvége viharai nyomán eddig mintegy 100 millió forint kárról érkezett bejelentés a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország ügyfeleitől. Hétfőn délelőtt ezer bejelentést regisztrált a társaság, a nap végére mintegy 3500-4000 darabbal számol. Az AEGON megkezdte a kárelőleg kifizetését azon két, borsod megyei településen élő ügyfeleinek, akik a vihar és az azt követő áradások miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. Az AEGON Magyarország 1,1 milliárd forintra becsüli az ügyfeleit érintő károkat, a teljes kár pedig elérheti a 4 milliárd forintot.

A hétfő reggeli adatok szerint mintegy ezer bejelentés érkezett az AEGON Magyarország biztosítóhoz az elmúlt hétvége felhőszakadásai és viharai következtében. A becsült kárérték eléri a 100 millió forintot. A nap végére a becslések szerint 350 millió forintos kárt jelenthetnek be a társaságnál, míg a biztosító a hétvége viharai nyomán összesen 1,1 milliárd forintot fizet majd ki. A tapasztalatok szerint ilyenkor mindenki a mentéssel és a további károk elhárításával van elfoglalva, a káreseményeket követő egy-két napban a károknak 60 százalékát jelentik be. A legtöbben eddig Budapestről és környékéről jelentkeztek, ám az AEGON arra számít, hogy a hétvégi vihar által ismét leginkább érintett Miskolc környéki – a Tolcsva és a Szinva patak mentén fekvő – településekről érkezik majd a legtöbb bejelentés.

Az AEGON kárszakértőket csoportosított át az ország más térségeiből erre a területre, és az intenzív viharok miatt meghosszabbította telefonos ügyfélszolgálatának félfogadási idejét is. A kárbejelentések harmada immáron interneten érkezik.

A legtöbb bejelentés a vihar és a felhőszakadás- árvíz okozta károkról érkezett, elsősorban elöntéses- és tetőszerkezeti károk keletkeztek. A legérintettebb területek Borsod, Pest megye és Budapest. Az átlagos kárösszeg a bejelentések alapján meghaladja a 90 ezer forintot.

Az AEGON biztosító a hétvégihez hasonló óriáskároknál is minden ötödik bejelentést telefonon rendez, vagyis a kártérítést külön kárszemle nélkül átutalja ügyfele bankszámlájára. Az átcsoportosítások hatására a társaság a szemleköteles károk esetében is tudja tartani a szokásos kárrendezési időt. A kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel, miközben a helyszíni szemle során speciális, érintőképernyős, hordozható számítógépre rögzítik az adatokat, számításokat. A biztosító ezért már a helyszínről el tudja indítani a kárrendezést, vagyis a banki átutalást. A szemlét követően így az ügyfelek a banki átutalási időnek megfelelő átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez.

A károk elhárításához, illetve a további károk megelőzéséhez már a szemle előtt hozzá lehet fogni. A károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket meg kell őrizni, illetve fényképet, videó felvételt is elfogad a biztosító a kárbejelentés alapjául.

A kárbejelentéseket az AEGON Magyarország a 06-1-477-4800-es telefonszámon vagy interneten várja.

Lakásbiztosítás kalkulátor

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább