Nyugdíjkérdés idén harmadik alkalommal – részletes infógrafikával

2016-ban ismét elkészítettük – már hagyományosnak mondható – online nyugdíjfelmérésünket.

Mivel idén harmadik alkalommal végeztük el a kutatást, így az elmúlt két év eredményeit is figyelembe véve, jól látszik, hogy mely területeken mondható stabilnak a válaszadók véleménye és hol rajzolódnak ki változások.

Nézzük a legfontosabb megállapításokat:

  • A megkérdezettek közel 60%-a gondolja úgy, hogy saját maga is aktívan tud tenni az öngondoskodásért.
  • Közel 67% tartja magát kifejezetten kockázatkerülőnek, ha nyugdíjcélú befektetésről van szó.
  • Illetve érdemes még megjegyezni, hogy évek óta nő azok aránya, akik saját erőből havi 20.000 Ft-ot, vagy annál is többet tudnak félretenni saját nyugdíjcéluk megvalósítására.

Egy átlagos válaszadó tehát saját maga is aktívan félretesz nyugdíjas éveire, rendelkezik is valamilyen nyugdíj célú pénzügyi konstrukcióval, azonban kerüli a kockázatot (kifejezetten biztonságosnak tartott befektetést keres) és körülbelül 10.000 Ft-ot tud havonta félretenni nyugdíjcélra.

Ismerje meg a részleteket: kérjük a részletes eredményekért tekintse meg az infógrafikát!

aegon_infony16_600

Ossza meg az ismerőseivel!
Az oldal utolsó módosításának dátuma: 2016. november 3.

Email küldése
X