Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

A munkáltatóknak is egyre fontosabb a nyugdíj ügye

Egyre többen ismerik fel azt a tényt, hogy a nyugdíj előteremtésében az államon kívül a munkáltatóknak és az egyéneknek is komoly a felelősségük – állapítja meg az a kilencezer fő megkérdezésével végzett kutatás, amelyet kilenc országban végeztek el az AEGON megbízásából.

A kutatás megállapítása szerint a teljes nyugdíjba vonulás időpontja a fejlett országokban fokozatosan kitolódik, és a fokozatos visszavonulás Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is általános jelenségnek számít. Figyelemre méltó, hogy a jelenleg aktív munkavállalók többsége – 60 százaléka – már azzal számol, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is dolgozik majd. Ez a folyamat pedig – hangsúlyozzák a kutatás készítői – nem visszafordítható, ezért fontos, hogy a munkáltatók is a jelenleginél jobban támogassák dolgozóik ilyen irányú erőfeszítéseit, például továbbképzés, oktatás, illetve részmunkaidő biztosítása útján.

A nyugdíj tudatos tervezésének szükségessége ugyanakkor nem elhanyagolható mértékű kockázatot is jelent a munkavállalók számára, hiszen a jelenleg aktívak többsége nem fordít elég figyelmet erre a kérdésre, és csak nyugdíjba vonulása előtt szembesül azzal a ténnyel, hogy addig felhalmozott megtakarításai nem elegendőek az előtte álló időszakra. A kutatás során megkérdezett cégek szerint ráadásul a legképzettebb munkavállalói réteg sem fordít elég figyelmet a nyugdíj kérdésére.

A munkahelyi nyugdíjprogramok elindítását az aktív dolgozók többsége támogatja, ám korántsem tekinti olyan fontos pillérnek, mint az állam juttatásait, vagy a saját megtakarításait. A nyugdíjcélú juttatás – mint a munkaadói jutalom egy formája – a megkérdezettek többségénél elfogadott módszer, a válaszadók 68 százaléka elfogadja, mint kompenzációs formát.

Biztató eredmény, hogy mind a megkérdezett vállalatok, mind az aktív dolgozók egyetértettek abban, hogy a nyugdíj forrásainak meg kell oszlania az egyén megtakarításai, a munkáltató és az állam juttatásai között. Az állam szerepét emellett egyre csökkenőnek látják az érintettek, így a munkavállaló-munkáltató kapcsolatnak egyre hangsúlyosabb szerep juthat a nyugdíjas évekre való felkészülésben.

Biztató az is, hogy a munkavállalók körében egyre nagyobb az elfogadottsága a céges nyugdíjprogramoknak: a megkérdezettek 45 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ebben a kérdésben is elfogadná vállalatának tanácsait. Emellett a vállalatok aktivitása is nő: volt olyan cég, amelynél már a munkavállalók 80 százaléka részt vesz nyugdíjtervezéssel kapcsolatos oktatásban. A magyar munkavállalók körében ugyanakkor még jóval alacsonyabb a munkáltatók részvételének elfogadottsága a nyugdíjas évekre történő felkészülésben: nálunk az érintettek mindössze 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyetért, vagy inkább egyetért a munkáltatói szerepvállalással, míg a kilenc ország átlaga 67 százalékos.

A kutatásról

A felmérést az AEGON megbízásából készítették kilenc országban – az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és az USA-ban – több mint 9000 aktív, illetve már nyugdíjas megkérdezett részvételével. A kutatás személyes, számos témát felölelő interjú módszerével készült, 2012 januárjában és februárjában.

Grafikon:

sajtohir-nyugdijas-grafikon

A munkáltatók felelősségének megítélése

(a nyugdíjas évekre való felkészülésben, az egyetértő, illetve inkább egyetértő válaszadók aránya, százalék)
Forrás: AEGON

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább