Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Kisebbségbe szorultak a csak az államra támaszkodók a nyugdíj ügyében

Hevesben és Jász-Nagykun megyében a legbátrabbak a nagyobb hozam elérése érdekében

Budapest, 2016. november 15. – Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról – ez derült ki az Aegon Magyarország által készített reprezentatív, online felmérésből.* Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást, főleg a 40 és 55 év közöttiek.

Ma már kisebbségben vannak Magyarországon is azok, akik úgy gondolják, csak és kizárólag az állam feladata lesz a nyugdíjukról gondoskodni – ez derül ki az Aegon Magyarország legutóbbi reprezentatív kutatásából, amelyben 3000 válaszadót kérdeztek meg online módon a nyugdíjmegtakarításaikról. A válaszokból kiderül, csak a magyarok 35 százaléka gondolja, hogy a nyugdíj kizárólag az állam feladata, míg 43 százalék közös feladatnak tartja, 21 százalék pedig úgy gondolja, csak magára számíthat majd ebben a kérdésben.

Különbség van a pályakezdők és a nyugdíjhoz már közeledő korosztály, azaz a 19-29 év közöttiek és a 40-59 év közöttiek gondolkodásában ebben a kérdésben. Míg a 19-29 éves korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik szerint magunknak kell gondoskodniuk nyugdíjukról, mert az állam ezt nem fogja tudni a jövőben biztosítani, addig ez fokozatosan csökken az egyre idősebb korosztályok irányába. Ezzel fordítottan arányosan változik azok aránya, akik szerint közös feladat a nyugdíjra való felkészülés, ők úgy gondolják, hogy az állam mellett maguknak is gondoskodniuk kell jövőbeni anyagi biztonságukról.

Kinek a feladata a nyugdíjról gondoskodni - kor szerint ábra

A nyugdíj nem játék

Nem meglepő, de ha a nyugdíjukról van szó, a magyarok kerülik a kockázatokat, 62 százalékuk úgy nyilatkozott, inkább a biztos megtakarítási formákat választják. Csak közel 7 százalék gondolja úgy, hogy kockáztatna, ha a magasabb kockázat magasabb hozammal is párosul. Érdekesség, hogy Heves és Jász-Nagykun megye lakói bátrabbak ebből a szempontból, itt 10 százalék körül van a magasabb kockázatot vállalók aránya.

A befektetési formákban is megjelenik ez a kockázatkerülő magatartás, a legtöbben, 22 százalék önkéntes pénztári tag, ezt követi az életbiztosítással (19%) és a nyugdíjbiztosítással (6%) rendelkezők száma. A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik.

Közel ugyanennyien, 37 százalék azt mondja, jelenlegi anyagi helyzetében nem tud félretenni. A legtöbben havi 5 és 10 ezer forint között (42 százaléka) tesznek félre nyugdíjcélra, 15 és 20 ezer forint között 14,5 százalék, míg havi 20 ezer forint felett csak a magyarok alig 7 százaléka tud megtakarítani nyugdíjas éveire. Nem meglepő, de a legkevesebbet a pályakezdők (15-29 évesek) és a nyugdíjhoz nagyon közel állók (60 évnél idősebbek) tudnak félretenni, ebben a két korosztályban közel 45 százalék azok aránya, akik semennyit nem tesznek félre nyugdíjcélra. A 40 és 60 év közöttiek nagy része 5 és 10 ezer forint között tud megtakarítani.

„Saját adatainkból is azt látjuk, ha lassan is, de nő az öngondoskodást választók aránya” – mondta el Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország Online értékesítési vezetője. „Az Aegon online ügyfeleinél az átlagos havi megtakarítás 12 ezer forint. Egyre többen online kötnek nyugdíjbiztosítást, ebben is a 40 és 55 év közöttiek a legaktívabbak: 72 százalékuk köt ilyen módon biztosítást, míg a fiatalabbaknak csak 23 százaléka, az idősebbeknek pedig csupán 5 százaléka. Az online kalkulátor nemcsak a nyugdíjazás várható napját számolja ki, de az addig megtakarítható lejárati összeget is, több hozambecslést feltételezve, ezzel is elősegítve az ügyfelek döntését.”

Ön mennyire lenne kockázatvállaló, ha a nyugdíjáról lenne szó?
A kutatás eredményéért kattintson ide >>

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább