Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Több tízmilliós kár maradt a vihar után

Csaknem hétszázötven kárbejelentés érkezett eddig az AEGON Biztosítóhoz az elmúlt napok viharai nyomán, a becsült kár több tízmillió forint. A legtöbb bejelentés Budapestről, Pécsről és Komárom-Esztergom megyéből érkezett.

Az elmúlt két nap viharaival kapcsolatban eddig 752 kárbejelentés érkezett a lakásbiztosításoknál az AEGON Magyarországhoz, ennek nagy részét – 365 darabot – csütörtökön tették meg az ügyfelek. A becsült kárösszeg 64,6 millió forint.

A legtöbb bejelentés ezúttal is a fővárosból érkezett a biztosítóhoz, Budapestről eddig 104 jelzést regisztráltak, emellett a bejelentések közül sok érkezett a Dunántúlról – így például Pécsről és Komárom-Esztergom megyéből is. A veszélynemek közül a biztosító tapasztalatai szerint a vihar volt a meghatározó: erről a biztosító több mint 420 esetben kapott bejelentést. Villámcsapásról 192, felhőszakadásról 57, jégverésről pedig 75 alkalommal tettek bejelentést az ügyfelek, de tömeges kárbejelentés szerencsére nem volt.

Az elmúlt napokban hatalmas eső zúdult a fővárosra és az északi megyékre. Jégeső is több térségben hullott – például Újpalotán, Kiskunmajsán és Balatonfüreden. A Komárom-Esztergom Megyében található Környe is szerepelt a keddi és szerdai híradásokban: ott ötven ház károsodott a kedd esti vihar és intenzív esőzés következtében.

Vereczki András, az AEGON Magyarország ügyfélkiszolgálás és kárrendezési ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese közölte: a károk nagy részét a biztosító szemle nélkül, a telefonos bejelentés alapján intézi. A szemleköteles károknál a kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel és a biztosító a kárfelmérés után azonnal elindítja a kárösszeg utalását. A szemlét követően az ügyfelek átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez.

A biztosító felhívta rá a figyelmet, hogy a károk elhárításához, illetve a további károk megelőzéséhez már a szemle előtt hozzá lehet fogni. A károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket ugyanakkor meg kell őrizni, illetve fényképet, videó felvételt is elfogad a biztosító a kárbejelentés alapjául.

Lakásbiztosítás kalkulátor

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább