Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Százmilliós nagyságrendű kárt okozott a vihar

A hét első napjaiban több mint ezer bejelentés érkezett az AEGON Biztosítóhoz

A hét eleji viharok nyomán eddig több mint ezer kárbejelentés érkezett az AEGON Biztosítóhoz. A társaság várakozásai szerint az elmúlt napok viharai nyomán összesen 2500 kárbejelentés várható, a kifizetések értéke pedig meghaladhatja a 100 millió forintot.

Az elmúlt napok viharai nyomán csütörtök reggelig összesen 1585 darab meteorológiai kárbejelentés érkezett a lakásbiztosításoknál piacvezető AEGON Magyarországhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 140 millió forint. A legtöbb bejelentés az AEGON Biztosító tapasztalatai szerint Budapestről és Pest megyéből, illetve Baranya megyéből érkezett: csütörtök reggelig Pest megye és a főváros körzetéből 367, Baranyából pedig 294 bejelentést tettek az ügyfelek. Ezek legnagyobb része – nagyjából háromnegyede – viharról szólt, de érkeztek villámcsapással, felhőszakadással, jégveréssel kapcsolatos bejelentések is.

Vereczki András, az AEGON Biztosító vezérigazgató-helyettese közölte: a Baranya megyében kialakult helyzet miatt a társaság a holnapi naptól két kárszakértőt átvezényel a térségbe a károk gyors felmérése érdekében. Az AEGON becslései szerint – tette hozzá – hozzávetőlegesen 2500 kárbejelentés prognosztizálható, a kifizetések értéke pedig 110 millió forint környékén alakulhat majd.

„A szélsőségesebbé váló időjárás miatt egyre nagyobb károkat okoznak a nyári viharok Magyarországon, ezért fontos, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezzenek maguk az ügyfelek is a károk megelőzésére, illetve következményeik mérséklésére” – hívta fel a figyelmet Vereczki András. Mindenképpen érdemes fotókat készíteni a káreseményt követő állapotról, hogy ha a szemle előtt az ügyfél – a további károk megelőzése miatt – elkezdi a helyreállítást, akkor is rendelkezzen a kár mértékének meghatározásához szükséges információkkal. A viharkároknál is fontos szerep jut emellett – hangsúlyozta Vereczki András – a megelőző jellegű karbantartásnak: a kis sérülések folyamatos javításával megelőzhető, vagy jelentősen csökkenthető a vihar, felhőszakadás által okozott károk mértéke.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább