Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Nem költ eleget biztosításra a magyar

Több mint 50 milliárd forint kárkifizetés 2012-ben az AEGON Biztosítónál

Bár a 2012-es év viszonylag csendesnek bizonyult a vagyonbiztosítási káresemények szempontjából, komoly kockázatot jelent az alulbiztosítottság a hazai piacon, amelynek hátterében részben a tévhit áll, hogy a biztosítások komoly anyagi terhet jelentenek – vélik az AEGON Biztosító szakemberei. A társaság tavaly több mint 50 milliárd forintot fizetett ki élet-, gépjármű- és vagyonbiztosítási károkra.

Az elmúlt évben több mint 50 milliárd forintot fordított kárkifizetésre az AEGON Biztosító. Ebből a legnagyobb szeletet 2012-ben is az életbiztosítások jelentették, ám itt figyelembe kell venni azt, hogy a lejáratkori szolgáltatás is kárkifizetésnek minősül, ami jelentősen torzítja az arányt.

Tavaly összesen 178,1 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az AEGON-hoz, amely 1,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A bejelentések nyomán összesen 10,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt a lakásbiztosítások piacán vezető társaságnál. „A vagyonbiztosítási káresemények számának csökkenése önmagában pozitív hír, ám komoly következtetések nem vonhatók le belőle, hiszen ez a szám nagyban függ az egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárási eseményektől” – nyilatkozta Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Vereczki András szerint a mérséklődéshez hozzájárulhat az a tévhit is, hogy a magyar háztartások jelentős része még mindig felesleges és drága dolognak tartja a lakásbiztosítást, így változatlanul erősen alulbiztosított a piac, holott havi néhány ezer forintból egy értékes ingatlan biztosítási védelme is megteremthető. Ráadásul – tette hozzá – a magyar családok egyre nagyobb hányada mond le nehéz anyagi helyzete miatt otthonának biztosításáról. A jövedelmek csökkenése, a változatlanul magas munkanélküliségi ráta és a magas infláció egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a háztartások a biztosítási díjakon is igyekeznek spórolni: így gyakran alulbiztosítják értékeiket, vagy egész egyszerűen megszüntetik a szerződést.

A lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek tavaly a legnagyobb arányban vízkár miatt fordultak a társasághoz, a bejelentések 47 százaléka ilyen eseményre vonatkozott. A bejelentések bő egyharmadát meteorológiai károk miatt tették a lakástulajdonosok, a lopásból eredő károk pedig hat százalékot tettek ki.

A kedvezőtlen gazdasági helyzet hatásai jól tetten érhetők a gépjárműkárok alakulásánál is. Az elmúlt öt év átlagos darabszámaihoz viszonyítva 2012-ben 24,2 százalékkal kevesebb gépjárműkár-bejelentést regisztrált az AEGON. „A kárbejelentési szám jelentős mérséklődésének egyik fő oka az lehet, hogy a magas üzemanyagárak miatt a gépjármű-használat jelentősen csökkent Magyarországon” – mondta a vezérigazgató-helyettes. A gépjármű üzletágban ugyanakkor több szerződést kötöttek a 2011-esnél az ügyfelek: a 281,5 ezres szerződésszám 4,4 százalékkal nagyobb az előző évinél. Gépjárműkárokra tavaly 5,2 milliárd forintot fizetett ki a társaság, amely 19 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az életbiztosítási területen 12,5 százalékkal mérséklődött a bejelentések száma az AEGON Magyarországnál 35,4 milliárdos kárkifizetés mellett. „Az életbiztosítási piacon is jól láthatók a jelei annak, hogy az ügyfelek sok esetben korlátozott anyagi lehetőségeik miatt módosítják, vagy felmondják a szerződéseket. Ez a tendencia pedig csak akkor fordulhat meg, ha kedvezőbbé válik a gazdasági környezet Magyarországon” – vélekedett a vezérigazgató-helyettes.

Ami pedig az idei év várható tendenciáit illeti, az AEGON szakértői a 2012-eshez hasonló folyamatokra számítanak a piacon. Ezzel együtt – hangsúlyozta Vereczki András – a vagyonbiztosítási üzletág tartogathat komoly meglepetéseket, hiszen mind a bejelentések számát, mind a kárkifizetéseket jelentősen befolyásolja az időjárás alakulása.

Lakásbiztosítás kalkulátor

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább