Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

A földrengés egyenlege

465 millió forint, ennyi a kára csak az AEGON ügyfeleinek, s ezt egy néhány másodperces földrengés okozta. A hét végén végeznek a biztosítós szakemberek a kárszemlékkel.

A hét végéig várhatóan lezárják a földrengéssel kapcsolatos kárbejelentések szemléjét a lakáspiac-vezető AEGON biztosítónál. Eddig mintegy 3000 kárt rendeztek, ami a bejelentések 80 százaléka. Az átlagos károk nagyságrendje ugyan alacsonynak mondható – 70 ezer forint – de összességében eddig az ügyfeleink által becsült kárösszeg 465 millió forint.

Több mint 3950 db kárbejelentés érkezett eddig az AEGON-hoz, Magyarország piacvezető biztosítójához a január 29-i, Oroszlány környékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 4,7-es földrengéssel összefüggésben. A biztosító szakemberei szerint az elmúlt napokban alábbhagyott az ügyfelek rohama: múlt pénteken már csak 85 ügyfél fordult segítségért a társasághoz.

Ami a kárbejelentések megyénkénti megoszlását illeti, a legtöbb bejelentés – 2420 db – Komárom-Esztergom megyéből érkezett, ezt követi Budapest 560, majd Fejér megye, ahonnan 480 körüli kárbejelentés érkezett. Pest megyében 210, Győr-Moson-Sopronban 125 db, valamint Veszprémben 90 körüli ugyanez az érték. Baranya, Somogy, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád és Vas megyében egyszámjegyű a károsult ügyfelek száma, Zalából, Békésből, Nógrádból, Szabolcs-Szatmár-Beregből, valamint Hajdú-Biharból ugyanakkor továbbra sem érkezett kárbejelentés az AEGON Biztosítóhoz.

Az AEGON-nál az ügyintézés során nem volt fennakadás, hiszen a biztosító növelte az érintett térségben dolgozó kárszakértői számát, hogy a felmérések mielőbb megtörténhessenek.

A kárbejelentéseket az AEGON Magyarország a 06-1-477-4800-es telefonszámon vagy online várja >

Lakásbiztosítás kalkulátor

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább