Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Érkeznek az első árvízi kárbejelentések az AEGON-hoz

A Duna felső szakasza menti településekről már megérkeztek az első árvízi kárbejelentések az AEGON biztosítóhoz. A hétfői viharok nyomán pedig több mint ezer megkeresés jött eddig a társasághoz, többnyire jégverés miatt.

Elkezdődtek az árvízi kárbejelentések az AEGON biztosítónál: jellemzően a Duna felső szakasza menti településekről érkeztek megkeresések a társasághoz. Szerda délig 79 db bejelentést regisztráltak, az ügyfelek által becsült kár 30,8 millió forint.

„Az eddigi tapasztalataink szerint a néhány százezer forintos nagyságrendű károkról szóló bejelentések vannak többségben, milliós károkról kevés jelzés érkezett, az ügyfelek által becsült átlagos érték 440 ezer forint. Munkatársaink megkezdték a károk felmérését az érintett településeken” – közölte Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Közben a hétfői viharkárok nyomán is érkeznek bejelentések a társasághoz. Szerda délig 1100 db kárbejelentést rögzítettek az AEGON-nál, az ügyfelek által becsült összes kárérték meghaladja a 98 millió forintot. A legtöbb – összesen 631 – bejelentés jégverés miatt érkezett a társasághoz, viharról 253, villámcsapásról pedig 135 esetben számoltak be az ügyfelek.

Ami a területi megoszlást illeti, a legtöbb bejelentés a Dunántúl déli területeiről érkezett: Szentlőrincről 92, Bonyhádról és Komlóról pedig 81-81 db. Ezzel együtt az ország egész területéről érkeztek kárbejelentések a társasághoz.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább