Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Krasznahorkai László kapja az Aegon Művészeti Díjat

mondják még egyszer, hogy sátántangó…

A világ legelismertebb kortárs magyar írója, Krasznahorkai László kapja az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Báró Wenckheim hazatér című regényéért. A könyvből Máté Gábor szíve szerint Gothár Péterrel rendeztetne meg pár jelenetet, vagy „úgy pontosabb, hogy Gothár rendezésében láttam, miközben olvastam”.

Sajtóközlemény, 2017. március 22.

Az immár tizenkettedik alkalommal átadott Aegon Művészeti Díj Magyarország legrangosabb, független, legnagyobb pénzjutalommal járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.

“Biztosítótársasághoz képest is tudtuk és vállaltuk, hogy bizonytalanok legyünk. Mert egy olyan nem-egzakt területen, mint a kultúra, minden igyekezet és alázat ellenére is, az irodalmi szakmán múlik, hitelesek leszünk-e. Talán mondhatom, mi sem gondoltuk, hogy ennyire hiteles és sikeres lesz a Díj: nemcsak itthon, de külföldön is hivatkozzák” – mondta Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadó alkalmából.

TÖBBSZÁZ MILLIÓ FORINT KORTÁRS IRODALOMRA

Az Aegon Magyarország azóta, hogy a kortárs magyar irodalom elkötelezett támogatója lett, többszáz millió forintot költött a területre. A szerzőknek járó nettó hárommillió forint fölött évente közel 40 millió forint értékű média-megjelenést hoz a Díj a kortárs irodalom számára.

KÖZÉPISKOLAI PROGRAM, FESZTIVÁLJELENLÉT, KIADÓI SIKEREK

A tízes lista kötetei és a nyertes mű népszerűsítése mellett az Aegon középiskolai tanároknak szóló oktatási segédanyagok elkészítését is segíti, valamint fesztiválokat és irodalmi eseményeket is támogat. És mérhető üzleti eredménye is van a Díjnak a kiadók számára: az első megjelenés után gyakran a harmadik, negyedik, olykor az ötödik újranyomást is megélik a döntős és nyertes kötetek, a szerzők korábbi műveit is új figyelem övezi, ezeknek is új kiadásokat generál, megduplázza az eladásokat és megsokszorozza az olvasókat.

2017: KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: BÁRÓ WENCKHEIM HAZATÉR

2017-ben Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér című regénye számíthat erre a megsokszorozódó figyelemre.

“… folyton mondatok vannak a fejemben, születőben lévő és kész mondatok, de nem szabad írás közben a díjakra gondolni, sem a szakma, sem a közönség elismerésére, tilos, kizárólag arra szabad figyelni, hogy a szöveg létre akar jönni” – mondta a Man Booker-díjas Krasznahorkai Winkler Nórának pár perccel azelőtt, hogy megtudta, az egyik legnagyobb nemzetközi irodalmi elismerés után elnyerte a legrangosabb hazai irodalmi díjat is.

A Báró Wenckheim hazatér a szerző nyolcadik regénye, és mint egy kivétellel mindegyik, ez is a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. A főhős, az Argentínából hazatérő báró Wenckheim Béla – Szirák Péter zsűritag szerint egy „klasszikus Dollár-papa történettel van dolgunk” – visszatér ősei földjére, a Viharsarokba. És közben szétnéz, szétnézeti a szerző, és szinte ugyanazt találja, amit itt hagyott.

Az én történetem szerény: valaki egész életében egyetlen szerelem igája alatt él. És meghalni visszatér oda, ahonnan ez a szerelem származik. S hogy közben az emberi világ működik, hogy megmutatja magát? S hogy ugyanolyannak mutatja, mint volt száz és ezer évvel ezelőtt? És hogy mindez épp a mai kor Magyarországán esik meg? Ezt a véletlen számlájára írom. Mert mindent a véletlen számlájára írok. A rohadt véletlenére.” (in: HVG, 2016. október 9. Szegő János interjúja Krasznahorkai Lászlóval)

A Sátántangó kádári-világának szereplői élnek túl a poszt-kádári érában, ügyeskednek, szerencsétlenkednek, elbuknak, kivonulnak, és mi hol gúnyos, hol szarkasztikus, hol humoros, hol részvéttel teli leírásukban ráismerünk arra, amiben élünk.

„… de akkor már a földön volt, a szék hangtalanul oldalra csapódott, s ő csak azt látta, hogy mekkora por van a falak mellett (…) amitől aztán az utolsó gondolata az volt, hogy szólnia kell a takarítóknak, mert ez a trehányság nem engedhető meg (…) porcicák a szegélyléceknél a falak mellett végig, ez egy nagytárgyalóban nem.”

(részlet, Báró Wenckheim hazatér)

A kritikusok az életmű összegzésének tekintik a gigantikus regényt. Felsorakoztatását mindannak, amit Krasznahorkai az elmúlt több mint harminc évben prózaíróként kimunkált.

“… Bele sem merek gondolni, hogy micsoda teher lehet egy ilyen, egy ekkora életmű. Azazhogy mekkora erő kellhet ahhoz, hogy valaki egy ilyen, egy ekkora teherrel játsszon. Merthogy, kérem szépen, Krasznahorkai játszik, Krasznahorkai mulattat, Krasznahorkai bohóckodik, Krasznahorkai gúnyolódik, Krasznahorkai ironizál. Nagybani alapon, vadabbul, mint eddig bármikor.” – írja laudációjában Bazsányi Sándor, a zsűri elnöke.

Azé a zsűrié, amely többkörös, komoly szakmai vita után hozta meg döntését, az utolsó körben Zoltán Gábor: Orgia című könyvével maradt versenyben Krasznahorkai regénye.

SZAKMAI ZSŰRI

A szakmai zsűri minden évben új tagokból áll. Idén a zsűrielnök Bazsányi Sándor egyetemi oktató, irodalomtörténész, kritikus mellett Máté Gábor színművész, rendező, Nagy Gabriella író, szerkesztő, Porogi András, a Toldy Gimnázium magyartanára, Radics Viktória író, műfordító, kritikus, Szirák Péter irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, Thimár Attila, egyetemi oktató, szerkesztő és Radics Viktória író, műfordító, kritikus a zsűri tagjai.

A zsűritagok és a szerző életrajza, fényképe és a bejelentés pillanatáról szóló kisfilm megtalálható az aegondij.hu-n.

IRODALMI DÍJÁTADÓ GÁLAEST

Az Aegon Művészeti Díj zenei és irodalmi műsorral köszönti a díjazottat április 5-én 19 órakor a Katona József Színházban, melyen Borbély Alexandra, Kocsis Gergely és Máté Gábor lépnek fel, az ünnepélyes díjátadó háziasszonya Winkler Nóra.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább