Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Magyar gyerekek sikere a Győztesek Versenyén

Huszonnégy érmet szerzett a magyar csapat az AEGON Magyarország által támogatott moszkvai sportrendezvényen

Kiemelkedő sikereket értek el idén is a magyar gyerekek a daganatos, leukémiás megbetegedésből felépült gyermekek számára Moszkvában rendezett Győztesek Versenyén. A magyar részről az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében lezajlott eseményt az AEGON Magyarország is támogatta.

A nemzetközi sportversenyen minden évben olyan 7-16 év közötti gyermekek vesznek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A gyermekek három korcsoportban és több sportágban (futball, sakk, asztalitenisz, 10 méteres légpuska-lövészet, futás, úszás) mérhetik össze erejüket.

A 2012. május 31. és június 2. között megrendezett sportversenyen a magyar versenyzők összesen (egyéniben és csapatban) 24 érmet szereztek: 14 aranyat, 7 ezüstöt, 3 bronzot.

A 20 gyermekből álló magyar csapat kiutazását az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezte meg, és a versenyzők szerepléséhez az AEGON Magyarország is támogatásával járult hozzá. „Vállalatunk évek óta elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás területén, a Győztesek Versenye pedig mind körül az egyik legkedvesebb projektünk. Büszkeség számunkra, hogy hozzájárulhatunk egy ilyen példás sportrendezvény sikeréhez”- mondta el Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány több mint tíz éve segíti a magyar gyermek-onkológiai központokban kezelt daganatos és vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekek gyógyítását, támogatja életminőségük javítását.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább