Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Kevesebbet utaznának a magyar nyugdíjasok

Inkább a családra és a barátokra fordítanánk több időt idős korunkban

Bár a magyarok is szívesen utaznának sokat nyugdíjas éveik alatt, ezt kevésbé tartják fontosnak, mint más európai országok polgárai – derül ki az AEGON megbízásából végzett, kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból. Emellett a magyarok a kivándorlásra is kevésbé nyitottak az átlagnál.

A legtöbb európai és amerikai leendő nyugdíjas leginkább utazással szeretné tölteni időskori éveit, de a családdal és a barátokkal eltöltött több idő is a kiemelt elképzelések között szerepel – derül ki az AEGON megbízásából végzett, kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból.

A megkérdezett válaszadók bő kétharmada – 67,72 százaléka – nyilatkozott úgy, hogy utazással is szeretné eltölteni nyugdíjas éveit. (A felmérés során kilenc lehetséges választ lehetett megjelölni, ám nem kizárólag egyet a felsoroltak közül.) A legtöbben a lengyelek közül nyilatkoztak úgy, hogy időskori éveiket szívesen töltenék utazással, majd a sorban a franciák következtek 73,1 százalékkal. Az utazás, mint időskori időtöltés viszont a vizsgált országokban pont a magyarokat érdekli az egyik legkevésbé, hiszen ezt a lehetőséget csak 63,3 százalékuk jelölte meg. Ettől az értéktől csak a Hollandiában és az Egyesült Királyságban végzett felmérés produkált alacsonyabb értéket: a hollandok 56, a britek 60 százaléka preferálta az utazást, mint lehetséges időtöltést.

A második legnépszerűbb célnak a barátokkal, családdal töltött idő bizonyult, amelyet az összes válaszadó 60,6 százaléka jelölt meg opcióként. Ebben a tekintetben viszont határozottan vezetnek a magyarok, hiszen 68,5 százalékuk nyilatkozta azt, hogy az ismerőseivel, rokonaival kíván több időt tölteni.

Az új hobbi, mint lehetséges elfoglaltság szintén igen népszerű a leendő nyugdíjasok körében, hiszen az összes válaszadó több mint fele – 52 százaléka – megemlítette a tervezett időtöltések között. Ebben a tekintetben határozottan a németek vezetnek, hiszen csaknem kétharmaduk említett meg ilyen terveket. A magyarok viszont az új hobbik iránt kevésbé mutatnak érdeklődést, hiszen erről a lehetőségről alig több mint 44 százalékuk tett említést.

A külföldre távozás szintén kevésbé kedvelt az átlagnál a magyarok körében. Ezt a lehetőséget ugyanis mindössze 8,3 százalékuk fontolgatja, szemben a 15,6 százalékos átlaggal. Az átlagnál jóval nyitottabbak ugyanakkor erre a megoldásra a britek és a svédek: utóbbiaknak – talán az éghajlati sajátosságok miatt – több mint 30 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy időskori éveit külföldön töltse.

Az új vállalkozásba kezdés viszont úgy tűnik, nem túl népszerű a leendő nyugdíjasok között: 7 százalékuk gondolkodik ilyen terven. Ebből a szempontból Magyarország nem produkált kiugró eredményt, hiszen az szinte pontosan megegyezik az összes megkérdezett átlagával.

„Bármit is tervezünk nyugdíjas éveinkre,  időben kell gondoskodnunk a megfelelő anyagi háttér megteremtéséről. Annak érdekében, hogy egy új hobbinak vagy a pihenésnek szentelhessük időskori éveinket, minél előbb érdemes egy nyugdíj célú megtakarítást elindítani, akár csak egy kis összeggel is. Az AEGON az önkéntes nyugdíjpénztári  termékét vagy életbiztosításai közül a Start Nyugdíjprogramot kifejezetten erre a célra ajánlja.” – vonta le a kutatás tanulságait Zatykó Péter, az AEGON Magyarország elnök-vezérigazgatója.

Időskori tervek

(az adott lehetőséget megjelölők aránya a válaszadók százalékában)

diagram-hir-magyar-nyugdijasok-jo

Forrás: AEGON

A kutatásról

A felmérést az AEGON megbízásából készítették kilenc országban – az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és az USA-ban – több mint 9000 aktív, illetve már nyugdíjas megkérdezett részvételével. A kutatás személyes, számos témát felölelő interjú módszerével készült, 2012. januárjában és februárjában.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább