Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Hosszabb távon nem lesz rossz befektetés Latin-Amerika

Ön odaadná tíz évre a pénzét valakinek évi 20 bázispontos (0,2 százalékos) kamatért cserébe? – tette fel a kérdést az Aegon Prémium ügyfélklubjának vendége, Tajti Imre, az Aberdeen Asset Management régiós befektetési vezetője. Márpedig a német államkötvény most ennyit fizet. A szakember előadásában felvázolta a kilátásokat.

Egy régi makroökonómiai megfigyelésre emlékeztetett az Aegon Prémium legutóbbi ügyfélklubjában tartott előadása elején Tajti Imre, az Aberdeen Asset Management régiós befektetési vezetője. Nevezetesen, hogy az európai piacok nagyjából másfél évvel követik az USA-beli ciklust. Éppen ezt látjuk most a beszerzési menedzser indexet nézve – mondta. A korábban szárnyaló USA mutatója lefelé fordult, miközben a botladozó EU kezd felzárkózni. Az elmúlt néhány évben (is) abszolút az USA húzta a világpiacot, de a mostani lassulástól nem kell megijedni, összességében nézve a helyzet kedvező, vonzó piaci lehetőségek vannak – nyugtatott meg. Az index továbbra is a fellendülést jelző 50-es érték felett van a világgazdaság egészét tekintve. A fejlett piacok kilátásai tehát jók, ez pedig pozitív hatással lesz az egy ideje gyengébben teljesítő fejlődőkre is.

A világot eluraló alacsony inflációt, sőt deflációt Tajti Imre elsősorban az olaj és az élelmiszer árának csökkenésével magyarázta. Mint mondta, túlkínálat figyelhető meg a világban, ez okozza az alacsony értékeket. Ezt a helyzetet “pozitív deflációnak” nevezte, amely nem hordozza magában a defláció veszélyeit, és amúgy sem lesz tartós. A jegybankok pedig folytatják a monetáris lazítást – az Európai Központi Bank még csak most kezd bele igazán –, így erre az évre is megmarad a védőháló a piacok alatt.

Ebben a helyzetben természetes, hogy a kötvénypiacon a mélyben járnak a hozamok, nem ritka már a negatív hozam sem az állampapírok között. De még az egészen hosszú futamidejű papírok sem adnak értékelhető kompenzációt a pénz hosszú idejű használatáért. Elegendőnek tartja valaki az évi 20 bázispontos, azaz 0,2 százalékos kamatot azért, ha 10 évre befekteti valahova a pénzét? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: a maga részéről nem. Márpedig a 10 éves német állampapír most ennyivel “hálálja meg” a belefektetett bizalmat. Némi hozamot már csak elsősorban a fejlődő piacoktól, illetve az USA bóvli kötvényeitől lehet remélni.

A részvénypiacokat tekintve a fejlett piacok töretlenül emelkednek négy éve, a feltörekvő piacok viszont maximum stagnálnak, így egyre nyílik az olló közöttük. Az utóbbiak gyenge teljesítményét azonban elsősorban a dollár ereje okozta, a fejlődők nincsenek annyira rossz helyzetben, ahogy első pillanatra látszik a grafikonokon. A fundamentumok rendben vannak, az államadósság szintje alacsony és nem is nő, a fejlett piacok növekedése pedig pozitív hatással lesz rájuk is.
A befektetéseknél soha nem lényegtelen a devizák megválasztása, de most ez az egyik legfontosabb teljesítménytényező. Tajti Imre várakozása szerint a dollár erősödése ugyan megtorpanhat, de hosszú távon az erősödés folytatódhat, főleg az euróval szemben.

Ezen a ponton Tajti Imre természetesen megkapta a forinttal, a forint jövőjével kapcsolatos kérdést. Erre válaszolva – a konkrét számokat tartalmazó jóslatoktól ugyan tartózkodva – elmondta: a forint most valamelyest alulértékelt, és vannak ugyan kockázatok, de nem sérülékeny. Nem lenne nagy meglepetés további erősödése az euróval szemben, hiszen az EKB most az MNB-hez képest is ultralaza monetáris politikát folytat. Kérdés, hogy az infláció növekedésére hogy reagál majd az MNB. A szakember szerint mindenesetre az eddigi nyilatkozatokból és jelekből az olvasható ki, hogy az MNB inkább a növekedésre, mint az inflációra koncentrál.

A szokásostól eltérően a befektetői est vendégei két előadást hallhattak. Havas Gábor, az Aegon Prémium üzletág vezetője elmondta, hogy a portfólió évenkénti felülvizsgálata során kivezetik a saját kategóriájukban rosszul teljesítő alapokat. Így kikerült egy Dél-Amerika alap a kínálatból, helyette vették be az annál sokkal jobban teljesítő Aberdeen Latin-Amerika Részvény Alapok Alapját.

Ennek hátteréről Megyer Zsombor, az Aberdeen értékesítési és marketing menedzsere elmondta: a latin-amerikai részvénypiac rosszul teljesített az utóbbi években, elmaradt a feltörekvők átlagától is. Ennek okai között van többek közt a nyersanyagárak csökkenése, a kínai növekedés lassulása, az amerikai alapkamat emelkedésével kapcsolatos várakozások, valamint a régió gazdaságainak csalódást keltő teljesítménye. Hosszabb távon azonban nem lesz rossz befektetés Latin-Amerika – mondta. A régió részvénypiaca nemzetközi összehasonlításban is alulértékelt, és a latin-amerikai országok igen kedvező fundamentumokkal rendelkeznek. A fejlett világ átlagánál jóval magasabb a fiatalok aránya (a lakosság 61 százaléka 35 évesnél fiatalabb, míg például Európában ugyanez a szám 40 százalék), ehhez pedig viszonylag alacsony, 5-9 százalék közötti munkanélküliség párosul. Az államadósság szintje jóval alacsonyabb, mint a fejlett országokban, a nemzetközi devizatartalékok magasan állnak, ami csökkenti az országok sérülékenységét. És ami szintén nagyon fontos: megkezdődtek a régóta halogatott politikai-strukturális reformok is. Összességében tehát az eddigi kifejezetten rossz teljesítmény ellenére érdemes figyelni Latin-Amerikára is, ahol számos jó minőségű vállalat található, amelyek piacvezetők az iparágukon belül – mondta Megyer Zsombor.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább