Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Fákat ültettünk az Erdőmentő Alapítvánnyal

Sikeres e-kapcsolat akciónk keretében 2,5 millió Ft támogatást nyújtottunk az Erdőmentők Alapítvány számára, ami 5000 új facsemete ültetését tette lehetővé.

Tavaly akciót hirdettünk e-kapcsolat szolgáltatásunk népszerűsítésére. Azt ígértük, ha tízezer e-kapcsolat igénylés teljesül, fákat ültetünk az Erdőmentők Alapítvánnyal együttműködve. Az akció során több, mint 15000 ügyfelünk váltott e-kapcsolatra.

Örömmel osztjuk meg Önnel, hogy 2,5 millió Ft támogatást nyújtottunk az Erdőmentők Alapítvány javára, ami 5000 új facsemete – azaz egy kisebb erdő – ültetését tette lehetővé december végén Törökmezőn (Börzsöny), illetve a Fóti Somlyó Tájvédelmi Körzet területén.

A facsemeték elültetésben munkatársaink is részt vettek. Tekintse meg erről készült kisfilmünket:

Hálásan köszönjük ügyfeleinknek, akik kényelmes és környezetbarát e-kapcsolat szolgáltatásunkat választották. Azzal, hogy a jövőben digitálisan veszik át biztosításukkal kapcsolatos küldeményeiket, jelentősen hozzájárulnak a papírfelhasználás csökkentéséhez.

E-kapcsolat szolgáltatásunkról bővebb információt ezen az oldalon olvashat:

E-kapcsolat

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább