Aktív portfoliókezeléssel a bizonytalan piacon

Nehéz időszak áll előttünk – nagyon röviden így foglalható össze Kadocsa Péter, az Aegon Alapkezelő elnök-vezérigazgatójának előadása az Aegon Prémium legutóbbi befektetői estjén. A kijelentés meglehetősen ijesztő, még akkor is, ha elsősorban a bizonytalan, minden határozott irányt nélkülöző piaci tendenciák, valamint az alacsony kamatok miatt nehéz helyzetben lévő alapkezelőkre, befektetési szakmára gondolt. Az Aegon Alapkezelőnek azonban van stratégiája az ilyen piaci helyzetre is.

A nagy termékfejlesztések éve lesz 2016 az Aegon Prémiumnál – nyitotta meg egy jó hírrel a legutóbbi, idei utolsó befektetői estet Havas Gábor üzletágvezető. Hamarosan befektetési banki termékek is elérhetők lesznek, értékpapírszámla is nyitható a Prémium üzletágnál, így jelentősen bővül majd a kínálat. A fejlődést – vagy nevezhetjük piaci terjeszkedésnek is – az idén a befektetői piacon lezajlott nagy átrendeződés tette lehetővé, illetve szükségessé.

A felvezető után már nem volt kérdés, miért Kadocsa Péter, az Aegon Alapkezelő elnöke a vendég.

Az Aegonnál 2009-ben alakult a globális vagyonkezelő, a szervezet mára 346 milliárd dollárt kezel – mutatta be röviden a céget Kadocsa Péter. A budapesti iroda felel a teljes kelet-közép-európai régióért. A munkamódszer lényege, hogy csapatban dolgoznak, ő pedig a szövetségi kapitány, akinek az egyik legfontosabb feladata, hogy összefogja és a megfelelő keretek között tartsa az egyes csapattagok kockázatvállalási kedvét. A szigorú kockázatkezelést ugyanis az egyik legfontosabb tényezőnek tartja.

Márpedig kockázat most bőven van, ha más nem, a majdnem teljes bizonytalanság. A piacok ugyanis nem mutatnak semmilyen határozott irányba, egyes mutatók biztatóak, mások nem, nincs egységes, határozott elemzői várakozás olyan fontos kérdésekben, mint például a FED kamatemelési politikája, és még hosszan lehetne sorolni. Mit lehet tenni ebben a helyzetben, amikor ráadásul a kamatok is ritkán látható mélységben tanyáznak?

Ami biztosan látszik, hogy a fejlett és a feltörekvő piacok nem egy irányba mozognak, egészen pontosan a feltörekvők nem mutatnak valami biztató képet. A rövid távú gazdasági kilátásokat felrajzoló beszerzési menedzser index (PMI) esetükben például már fél éve tartósan a visszaesést jelentő 50-es szint alatt van, és bár októberben a görbe felfelé indult, Kadocsa Péter attól tart, hogy a felívelés nem lesz tartós. A nyersanyagpiaci adatok ugyanis azt mutatják, hogy a beruházások csökkenése még nem érte el a mélypontot. A fejlett piacok ehhez képest egész jól állnak, a PMI utoljára 3 éve járt a negatív tartományban.

Nem jó hír az sem, hogy a globális ipari termelés lassul és Kína gazdasága sem száguld. Bárcsak lenne nálunk 7 százalék a bővülés, mint ott – szokták erre mondani, csakhogy Kína teljesítménye soha nem annyi, amit a helyi statisztikai meg gazdasági intézetek közzétesznek. Sokkal jobban mutatja a valóságot az úgynevezett Li Ke Qiang-index, amit a miniszterelnökről neveztek el, aki egy őszinte pillanatában állítólag azt mondta nyugati gazdasági szakembereknek, hogy soha ne a hivatalos növekedési adatokat nézzek, vannak annál sokkal fontosabb indikátorok is. Nos, ez a bizonyos index régen – a 2008-as nagy válság óta – nem látott mélységekben jár, és bő két éve folyamatosan csökken, ami nem túl biztató. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs növekedés, a befektetők szerint valójában 5 százalék körül lehet.

A világban eltűnt az infláció és sehogy sem akar visszatérni, az adatok sorra kisebbek a vártnál. Ez azonban a növekedés visszaesésével együtt azt jelzi, hogy baj van. A feltörekvőknél biztosan, a fejletteknél azonban nem feltétlenül – mondta a szakember. Ebben a helyzetben mindenesetre kialakulhat egy olyan helyzet, hogy a feltörekvő piacokon „saját jogon” alakul ki válság, nem a fejlettektől begyűrűzve, mint eddig minden alkalommal.

Bizonytalanságban tartja a piacot az USA jegybankjának szerepét betöltő FED kivárása a kamatemelés ügyében. A várakozások egyre későbbre teszik a kamatemelés időpontját és kisebbre a mértékét, a korábbi várakozásokkal ellentétben rövidebb és kisebb emelési ciklus lesz. Csakhogy a piac egyik ökölszabálya, hogy a gazdaság erejét mutatja a FED kamatemelések mértéke és üteme, az amerikai gazdaság esetleges lassulása pedig a fejlett piaci makroképet is rontaná.

A globális részvénypiacok árazását is ellentmondásos kép jellemzi. A P/E mutató (árfolyam/nyereség mutató, a részvény árfolyama és a részvénytársaság egy részvényére jutó adózott nyeresége hányadosa) viszonylag magas, de nem kiugróan, azaz a részvények enyhén túlárazottak, a vállalatok eredményvárakozása viszont szinte mindenhol romlik. (Nagy kivétel ez alól például a hazai piac.) A befektetések részvényaránya ennek ellenére magas és növekvő, ugyanakkor a feltörekvő piacokat kerülik a befektetők.
Nehéz helyzetben vannak ilyen helyzetben a befektetők, mert nincs egyértelmű irány. Kadocsa Péter és az Aegon Alapkezelő szerint a megoldás az aktív portfoliókezelés, a sok kisebb pozíció felvétele és a kockázat keretek között tartása. Az elnök-vezérigazgató három alapjukon keresztül mutatta be ezt a gyakorlatban.

Az Aegon MoneyMaxx az EU 1-7-ig terjedő kockázati besorolási skáláján 3-as, azaz mérsékelt-közepes kockázatú kötvény fókuszú abszolút hozamú alap minimális részvénypozícióval. Az alap célja a kockázatmentes hozam felett 200 bázispont biztosítása, amit a 2012-es nagy filozófiaváltás és átpozícionálás időpontjáig visszatekintve minden pillanatban teljesítettek, általában jóval a kitűzött cél felett. Kadocsa Péter külön kiemelte az alap egyenletes teljesítményét.

Hasonlóan kiegyensúlyozott, de eggyel magasabb kockázati besorolású a globális kitekintésű, de kelet-közép-európai fókuszú Aegon Alfa, amelynek portfoliójában részvény, kötvény, deviza és nyersanyag is van. Itt is érvényesül a sok kisebb pozíció felvételének elve és az egymástól független eszközök preferálása. Így teljesíthető a stratégiai cél, a volatilitás csökkentése. Az alap a célként kitűzött + 300 bázispontos hozamot messze túlteljesítve 9,6 százalékos éves hozamot produkált figyelemreméltó kiegyensúlyozottság mellett.

Új, négy hónapja indult alap az Aegon Maraton, amely 3-4 éves időtávra koncentráló, jelentős (45 százalékos) részvénypiaci kitettségű, abszolút hozam stratégiájú alap. A cél az állampapíroknál jóval magasabb hozam, az aktív pozíciókezelésnek köszönhetően a részvényalapokénál jóval alacsonyabb kockázat mellett. Mivel az alap nemrég indult, messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni a számokból, mindenesetre hozama a kockázatmentes felett van. Kockázati besorolása (4-5-ös) is jelzi azért, hogy az ebbe fektetőnek az átlagosnál erősebb idegekre van szüksége. Abban azért biztos lehet, hogy az Aegon Alapkezelő portfoliómenedzserei mindent megtesznek nyugodt álma érdekében.

Az óvatos kockázatkezelés fontos az Aegon Prémium ügyfeleinek is – mondta a befektetői est végén Havas Gábor. A 2016-os fejlesztéseknek köszönhetően– amellett, hogy alapvetően marad az alapkínálatból építkező portfolió – a lehetőségek jelentősen bővülnek. Egyrészt több alap lesz a kínálatban – természetesen nem csak az Aegon sajátjai – ráadásul bármilyen devizában elérhetők lesznek. A újdonságokról hamarosan minden ügyfelet értesítenek – ígérte az üzletágvezető.

Ossza meg az ismerőseivel!
Az oldal utolsó módosításának dátuma: 2016. május 31.

Email küldése
X