Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

A tőkepiacok tizedik embere

A piacokon nem minden az, aminek látszik, ezért nagy szükség van a tizedik emberre – így foglalható össze Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő vezérigazgatója és társtulajdonosa előadásának az Aegon Prémium befektetői estjén. Hogy ez mit jelent? Kiderül abból, ahogy a szakember bepillantást engedett cége befektetési stratégiájába.

Bármilyen szép eredményeket látunk a tőkepiacokon, mindig emlékezzünk a kockázatokra – figyelmeztetett az Aegon Prémium legutóbbi befektetői estjének előadója, Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő társtulajdonos-vezérigazgatója. Mindig észben kell tartani, de legalábbis érdemes gyanakodni, hogy nem minden az, aminek látszik. Az optimista befektetési hangulatot például három esemény rázta meg idén (igaz, ezek közül kettő csak Magyarországot érintette): a svájci frank árfolyamának elengedése, a Buda-Cash ügy és a Questor botránya. Bár közvetlenül egyik esemény sem érintette a befektetési alapokat, közvetve mégis nagy hatásuk volt. Az euró egy napon belüli 20 százalékos gyengülése a svájci frankkal szemben hatalmas veszteségeket okozott néhány alapnál, a brókerbotrányok pedig komoly bizalmi deficitet eredményeztek az alapkezelőknél is. (Pedig ezek már csak működési modelljük miatt is teljesen kívülállók az ügyben, ügyfélszámlát nem vezetnek, az általuk kezelt befektetési alapok és nyugdíjpénztárak értékpapírjai, pénzeszközei független letétkezelő banknál vannak elhelyezve.)

A szakember mindezzel azt mutatta meg, milyen komoly és váratlan kockázatok lesnek a piacokon a befektetőkre, és miért fontos ezek kezelése, leszorítása. Ennek gyakorlati megvalósítását saját cége befektetési stratégiájával szemléltette. Az Equilor Primus alapja az abszolút hozamú alapokba fektet be. Összeállításánál három cél elérését tűzték ki: magas hozam, alacsonyabb kockázat, valamint kényelem és egyszerű kezelhetőség. Ez jól hangzik, mindenki szívesen fektetne ilyen alapba, de el lehet érni ilyen célokat?

Pillár Zsolt szerint igen. A Primus 2,5 éves működése alatt a gondosan felépített kiválasztási stratégia és hatékony kockázatkezelés eredményeként alacsony ingadozás mellett, a betéti kamatokat lényegesen meghaladó hozamot tudott biztosítani befektetői részére – jelentette ki. Hozama rendre felülmúlja az egyes alapok, és a hasonló, abszolút hozamú alapokból összeállított alapok eredményeit, az egy-egy piaci sokkot követő veszteség pedig jelentősen kisebb a versenytársakénál.

A titok a portfolió kialakításában és a kialakítási elvek folyamatos fejlesztésében rejlik – magyarázta a szakember. Náluk a legfontosabb szempont az egyébként magas kockázat mérséklése. A portfolió összeállításakor a súlyozásánál 50 százalékos a Markowitz-modell jelentősége. (Harry Markowitz 1990-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat a portfolió-optimalizálási modelljéért.) Ennek nagyon fontos eleme egy hosszú távú visszatekintés, amit Pillár Zsolt külön hangsúlyozott. 15 százalékkal veszik figyelembe az aktuális kockázat-hozam táblát, 10 százalékkal az alapok árfolyamának drawdown-(azaz a hirtelen nagyobb árfolyamesés) mutatóját. Ezt a változót egyébként tavaly év végén vezették be az addigi tapasztalatok alapján, ekkor az új elemmel a súlyozás is változott. 5 százalékos súllyal számít az alapok statisztikája, és van egy nagyon fontos 20 százalékos elem, egy fajta szubjektív értékelés. Ennek során személyes kapcsolatokon keresztül, rendszeres találkozókkal gyűjtenek olyan, nem számszerűsíthető szakmai információkat az alapokat kezelő szakemberekről, amelyek szubjektivitásuk ellenére is igen fontosak.

De nemcsak a kritériumrendszer folyamatos felülvizsgálatával javítják a versenyképességet. Mostanában például szélesebb körben merítenek a befektetési lehetőségek közül, így külföldi alapokkal bővítik a portfoliót.  Nem is akármilyenekkel: ezek közé tartozik Warren Buffet amerikai befektetési guru tőzsdén is jegyzett alapja, a Berkshire Hathaway, amely 1990-es indulása óta folyamatosan és jelentősen felülmúlja az S&P 500 teljesítményét.

És hogy kicsoda a 10. ember? Az, akinek a kételkedés, az általánosan elfogadott álláspont vitatása a dolga. (Brad Pitt zombis filmjében hangzik el egy párbeszédben: „Ha kilencen ugyanazt az információt nézve ugyanarra a következtetésre jutunk, a tizedik ember feladata, hogy vitassa azt. Akármilyen valószínűtlennek tűnik is, a tizediknek aszerint kell vizsgálódnia, hogy a többi kilenc tévedett.”) Ez akár az Equilor mottója is lehetne, hiszen ahogy Pillár Zsolt felvezette előadását: a piacokon semmi sem az, aminek látszik. Bármerre mozog is a piac, bármit gondolnak a szereplők, biztos elemzések nincsenek, minden eshetőségre fel kell készülni, a mindig jelen lévő kockázatot pedig kezelni kell.

Egy kérdésre válaszolva az előadás végén Pillár Zsolt Magyarország és a régiónk kilátásairól elmondta: attraktív évek várnak Kelet-Közép-Európa országaira az euróövezeténél magasabb gazdasági növekedéssel. A régió a befektetők figyelmének középpontjába kerülhet – vetítette előre a szakember.

A helyzet több mint biztató – jegyezte meg az előadás végén Havas Gábor, az Aegon Prémium vezetője. A három legutóbbi ügyfélklubon mindegyik vendég a régió felemelkedését jósolta, ez pedig nem lehet véletlen – mondta.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább