Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

A továbbtanuláshoz is jó alap egy életbiztosítás – Aegon hírek

Többmilliós költséget jelent egy versenyképes diploma megszerzése

Napjainkban milliós nagyságrendű költséget jelent egy diploma megszerzése, ráadásul az állami kvóták csökkentésével, az önköltséges képzés súlyának emelkedésével egyre magasabb kiadásokkal kell számolniuk az érintetteknek. Éppen ezért a továbbtanulásra való felkészülésben is egyre nagyobb szerep juthat az öngondoskodásnak, amit egy erre kidolgozott életbiztosítással érdemes minél hamarabb elkezdeni.

Egy újszülött érkezése mindig nagy öröm a családban. Az aprócska kezeket, a dundi lábacskákat látva alig tudjuk elképzelni, hogy egyszer majd ő is nagy lesz, tanulni, majd dolgozni fog. A szülői szeretet a legfontosabb támogatás, amit egy gyermek élete során kaphat. Ezt nem pótolhatja semmi, pénzre nem váltható. Gyermekünk jövőjének biztosításához azonban éppúgy szükséges a megfelelő anyagi háttér is, melyben egy jól megválasztott életbiztosítás komoly alap lehet.

A felsőoktatásban tanulók költségei komoly mértékben emelkedtek az elmúlt években: miután pedig az állami finanszírozású egyetemi-főiskolai helyek száma drasztikusan csökken, azoknak a családoknak az aránya is növekszik, amelyeknek a szokásosan felmerülő tételek – utazás, tankönyv, ellátás, albérlet, telefon – mellett évi többszázezer forintos költségtérítéssel is számolniuk kell.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szülők időben, lehetőség szerint minél korábban elkezdjék az előtakarékoskodást- akár egy életbiztosítás keretében -, hiszen minél hosszabb a megtakarítási időszak, ugyanazon eredmény eléréséhez annál kisebb összeget kell félretenni. A költségtérítéses képzésben tanuló diákok költségei ennek többszörösét is elérhetik, hiszen a népszerűbb egyetemi karokon szemeszterenként 2-300 ezer forintos költségtérítési díjjal kell számolni, de extrém esetekben – például egyes orvosi karokon – félévenként akár egymillió forintos tandíjjal is kalkulálni kell.

A statisztikai adatokból jól látszik, hogy a diploma hosszú távon megtérülést ígérő, jó befektetés. Ma már az is világos, hogy a szülők csak hosszú évek felkészülésével tudják gyermekeik továbbtanulását finanszírozni. Ez viszont nem lehetetlen feladat: ma már vannak olyan átfogó életbiztosítási programok, amely a kockázati védelem mellett megtakarítással is kombinálhatók, amit a szülők gyermekük továbbtanulására, majd önálló életkezdésük megkönnyítésére fordíthatnak.

Kiknek ajánljuk az életbiztosítás formájában történő megtakarítást?

Azoknak,

  • akiknél újszülött érkezett a családba, és szeretnék elkezdeni gyermekük jövőjének megalapozását,
  • akik szükségét érzik, hogy gondoskodjanak gyermekük képzéséről, továbbtanulásáról,
  • akik egy nem várt tragédia esetére is szeretnének felelősségteljesen gondoskodni családjuk anyagi biztonságáról

Amennyiben szeretne még többet megtudni életbiztosítási programjainkról, fogadja bizalommal szakképzett tanácsadónkat, aki az igényeinek megfelelő javaslatokkal segíti Önt a választásban és a döntésekben.

Ha további információra van szüksége, hívja Telefonos Ügyfélszolgálatunkat: 06-1-477-4800, vagy tájékozódjon honlapunkon: alfa.hu

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább