Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Jövőkép életbiztosítás – Tegye jó helyre megtakarításait!

  • Hazai és nemzetközi alapkezelők eszközalap kínálatából választhat
  • Befektetését életbiztosítási védelemmel kombinálhatja (Covid-19 esetén is térít)
  • 10 éves tartam után ügyfélbónuszt kaphat
  • Díjnyertes eszközalapok közül válogathat

Mire van szükség egy változó világban?

Felkészültségre és tudatosságra.

Éljen az Extra Ügyfélbónusz akció lehetőségével, és növelje vele megtakarításait!

Bővebb információt itt talál az akcióról.

Élet- és nyugdíjbiztosítási termékek Extra Ügyfélbónusz jóváírása - akció

AJÁNDÉK: Most 3 évre szóló közlekedési baleseti halál kiegészítőt kap biztosítása mellé 1 millió forint biztosítási összeggel

A hosszú távú megtakarítások szerepe az utóbbi években felértékelődött, ahogy az is, hogy az infláció mellett megtakarításunk képes legyen megőrizni értékét és lehetőleg gyarapodjon is.

Erre kínál megoldást a befektetéssel kombinált Alfa Jövőkép életbiztosítás, mely hazai, világpiaci és nemzetközi vállalatok eszközalap kínálatával és az VIG Alapkezelővel együtt biztosítja, hogy megtakarítása jó helyen legyen. A befektetését igény szerint széles körű életbiztosítási védelemmel is kiegészítheti.

  • Belépési életkor: 16-70 év, kilépési kor: legfeljebb 75 év
  • Biztosítás tartama: 5-40 év között választható
  • Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Miért érdemes az Alfa Jövőkép életbiztosítást választania megtakarításként?

  • Széles eszközalap kínálatával növelheti megtakarításait.
  • A piaci változásokhoz igazodva tartam közben bármikor – online ingyenesen – változtathat befektetési portfólióján.
  • Rugalmasan, eseti befizetésekkel bármikor gyarapíthatja megtakarítási számláját.
  • Rendszeresen befizetett díjai után megtakarításait ügyfélbónusszal növeljük meg (legalább 10 éves tartam esetén).
  • Életbiztosítása élethelyzetének megfelelően kiegészítő biztosításokkal is bővíthető.
  • Biztosításába társbiztosítottat, sőt akár gyermekeit is bevonhatja.
  • Biztosításához 3 évre szóló ajándék közlekedési baleseti halál kiegészítő biztosítást adunk 1 millió forint biztosítási összeggel.

Lépjen egyről a kettőre megtakarításával! Kérjen visszahívást kollégánktól!

Visszahívást kérek

Milyen befektetési előnyöket kínál az Alfa Jövőkép életbiztosítás?

  • Az eszközalapok által a világpiac jelentős szereplőinek számító vállalatok eredményeiből is részesülhet.
  • Az eszközalapok kínálatát az Alfa szakértői rendszeresen felülvizsgálják.
  • Az VIG Alapkezelő, valamint hazai és nemzetközi befektetési alapkezelők válogatott kínálata is elérhető általa.
  • A magyar biztosítási piac széles körű menedzselt eszközalap választékát érheti el.
  • Az Ön kockázatvállalási hajlandóságához igazodva választható ki a megfelelő eszközalap.
  • Az azonnali hozzáférést biztosító rendkívüli számláján eseti jelleggel is helyezhet el megtakarítást, amelyhez rugalmasan hozzáférhet.
  • Befektetési portfóliója összetételét könnyedén, online is módosíthatja.

Választható eszközalapok

Az Alfa Jövőkép életbiztosítás kínálatában elérhető eszközalapok mögötti befektetési alapok jellegük, célpiacuk és eszközallokációjuk alapján a következőképpen csoportosíthatók:

  • Klasszikus befektetési eszközalapok: egy előre meghatározott piac, régió vagy ország eredményeiből részesülnek. Jellemzően az adott terület tőzsdei vállalatainak részvényei, kötvényei találhatóak az alapokban. Az alapok célja a legmagasabb tőkenövekedés elérése.
  • Vegyes eszközalapok: egy olyan diverzifikált, kiegyenlített portfóliót alkotnak, melyek célja, a kockázat porlasztása. A fennálló kockázati szint megtartása érdekében előre meghatározott eszközaránnyal rendelkeznek.
  • Abszolút hozamú eszközalapok: befektetési szerkezetük rugalmasan változik a nagyobb profit érdekében annak függvényében, hogy a piac mely területén kínálkozik kedvező befektetési lehetőség

Megnézem az elérhető eszközalapokat és visszatekintő hozamokat

Az Alfa Jövőkép életbiztosítás a megtakarításainak lehetséges gyarapításán túl személyre, sőt akár családjára szabható életbiztosítási védelmet is nyújt!

Miért érdemes az életbiztosítási védelemről is gondoskodni?

  • Felkészülhet az olyan váratlanul bekövetkező eseményekre, mint a halál, a baleset vagy egy betegség. Az Alfa Jövőkép életbiztosítás segít fedezni az ezekkel járó megnövekedett anyagi terheket.
  • Az Alfa Jövőkép életbiztosításához 3 évre ingyenes, 1 millió forint biztosítási összegű közlekedési baleseti halálra szóló kiegészítőt adunk.
  • A választható kiegészítő biztosítások segítségével számos élethelyzetre felkészülhet.

 

Az Alfa Jövőkép életbiztosítás a COVID-19-ből eredő megbetegedésekre és halálesetekre is térít.

Választható kiegészítő biztosításaink

Melyekkel személyre szabhatja Alfa Jövőkép életbiztosítási védelmét

 

Betegségbiztosítások


Daganatos betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás (CC-01; CC-17)Daganatos betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás (CC-01; CC-17; CC-21)

A mai kor egyik leggyakoribb betegsége a rák, így szinte mindenki tapasztalja a környezetében, hogy az egészségügyi problémával való küzdelem mellett milyen egyéb nehézségekkel kell szembenézni a betegség felismerése után.


Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosítás „Kritikus 7” (KR-08; KR-17)Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosítás „Kritikus 7” (KR-08; KR-17; KR-21)

Azoknak érdemes biztosítási védelmüket kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosítással kiszélesíteni, akik például daganatos, vagy szív- és érrendszeri megbetegedésektől tartanak, de nem köthetnek sajnos azok, akik ilyen betegségükről vagy azok tüneteiről tudnak.


20 féle kritikus betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás „Kritikus 20” (DD-01; DD-17)20 féle kritikus betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás „Kritikus 20” (DD-01; DD-17; DD-21)

A kor előre haladtával sajnos egyre nagyobb a kockázata bizonyos betegségek kialakulásának. Számos, akár súlyos következménnyel, vagy hosszú gyógyulási folyamattal járó betegség diagnosztizálása után jelenthet nagy anyagi segítséget ennek a kiegészítő biztosításnak a szolgáltatása.


30 féle kritikus betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás „Kritikus 30” (CI-21)

A 30 féle súlyos betegségre fedezetet kínáló biztosításunkat a legfokozottabb védelmet kereső ügyfeleinknek ajánljuk.


Műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (MT-08; MT-17)Műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (MT-08; MT-17; MT-21)

Anyagi segítséget jelent a biztosítás tartamán belül bekövetkező műtét(ek) miatt felmerülő költségek finanszírozásához, a kieső jövedelem pótlásához. Csak folyamatos díjfizetésű, egyszemélyes biztosítás mellé köthető.


Nőknek szóló, műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WMT-08; WMT-17)Nőknek szóló, műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WMT-08; WMT-17; WMT-21)

Ez a kiegészítő biztosítás speciálisan női egészségügyi kockázatokból eredő műtétek esetén térít. Ajánljuk tehát azon nők figyelmébe, akik fontosnak tartják, hogy egy műtét szükségessé válása esetén – akár terhességgel, szüléssel összefüggően – a feltételek keretei között pénzügyi segítségben részesüljenek.


Kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (KN-08; KN-17)Kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (KN-08; KN-17; KN-21)

Érdemes felkészülni azokra az esetekre is, amikor rövidebb vagy hosszabb ideig kórházi ápolásra szorulunk. Ebben a helyzetben nyújthat anyagi segítséget a kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás, amely egy előre meghatározott összeget fizet a kórházban töltött napokra.


Nőknek szóló, kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WKN-08; WKN-17)Nőknek szóló, kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WKN-08; WKN-17; WKN-21)

A nőknek speciális egészségügyi kockázatokkal is szembe kell nézniük, és ezek huzamosabb ideig tartó kórházi ápolással is járhatnak. A kifejezetten nőknek szóló, kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás előre meghatározott összeget fizet a kórházban töltött napokra.


TB rokkantsági ellátáshoz kapcsolódó kiegészítő biztosítás (TB-08; TB-17)Megváltozott munkaképességre szóló kiegészítő biztosítás (TB-08, TB-17, TB-21)

Azoknak ajánljuk, akik munkájukból, életvitelükből adódóan veszélyeztetve érzik magukat, és szeretnék önmagukat és családjukat is anyagi biztonságban tudni egy súlyos rokkantság esetén is.


TB rokkantsági ellátáshoz kapcsolódó díjátvállalásra szóló kiegészítő betegségbiztosítás (RDATV-08)TB rokkantsági ellátáshoz kapcsolódó díjátvállalásra szóló kiegészítő betegségbiztosítás (RDATV-08)

Azoknak ajánljuk, akik biztosításukat egy fontos jövőbeli cél megvalósítása érdekében kötötték, és ezen cél megvalósulását akkor is biztonságban szeretnék tudni, ha egy rokkantsággal járó súlyos betegség miatt nem lenne lehetőségük a biztosítási díjat fizetni.


Alfa Doktor egészségprogram kiegészítő biztosítás (DR-01, DR-17)Alfa Doktor egészségprogram kiegészítő biztosítás (DR-01, DR-17)

Segítségével igénybe vehet olyan egészségügyi szolgáltatásokat, melyek az állami egészségügy keretein belül nem mindig érhetők el. 3 szolgáltatást foglal magában: Alfa Doktor 24 órás egészségügyi tanácsadó vonal, második orvosi vélemény és előrehozott életbiztosítási szolgáltatás.


Daganatdiagnosztikára és betegvezetésre szóló, szolgáltatásfinanszírozó kiegészítő egészségbiztosítás (ON-08, ON-17)Daganatdiagnosztikára és betegvezetésre szóló, szolgáltatásfinanszírozó kiegészítő egészségbiztosítás (ON-08, ON-17)

A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint hazánkban évente 80 ezer embernél diagnosztizálnak új, rosszindulatú daganatos megbetegedést. A biztosítás a rosszindulatú daganatos betegség gyanúja és beigazolódása esetén nyújt különféle szolgáltatásokat.


Keresőképtelenség esetére szóló, napi térítést nyújtó kiegészítő egészségbiztosítás (JOV-08; JOV-17)Keresőképtelenség esetére szóló, napi térítést nyújtó kiegészítő egészségbiztosítás (JOV-08; JOV-17)

Egy súlyosabb betegség vagy komolyabb baleset következtében akár több hónapra is kieshetünk a munkából. Az ilyen helyzetekben nemcsak a gyógyulás költségei terhelik meg a családi költségvetést, de a keresőképtelenség miatt a havi jövedelmünk is érezhetően csökken. Keresőképtelenségre szóló kiegészítő biztosításunkkal jelentős összeggel egészítheti ki a lecsökkent havi jövedelmét.


 

Balesetbiztosítások


Baleseti halálra szóló kiegészítő biztosítás (BH-08; BH-17)Baleseti halálra szóló kiegészítő biztosítás (BH-08; BH-17; BH-21)

Segítségével az alapbiztosítási védelem kibővíthető: baleseti halál esetén plusz kifizetést kap a kedvezményezett. Védelmet nyújt mindazoknak, akik – életmódjukból, foglalkozásukból fakadóan – baleseti halálesetre vonatkozóan növelni szeretnék az alapbiztosítási védelmet.


Közlekedési baleseti halálra szóló kiegészítő biztosítás (KBH-01; KBH-17)Közlekedési baleseti halálra szóló kiegészítő biztosítás (KBH-01; KBH-17; KBH-21)

Ezt a kiegészítőt elsősorban azoknak javasoljuk, akik sokat utaznak. Ez a kiegészítő biztosítás szolgáltatásaiban hasonló a Baleseti halálra szóló kiegészítőhöz, de a biztosítási esemény csak közlekedési baleseti halál lehet. Ennek megfelelően a díja is kevesebb.


Baleseti rokkantságra szóló kiegészítő biztosítás (BR-08; BR-17)Baleseti rokkantságra szóló kiegészítő biztosítás (BR-08; BR-17; BR-21)

Sajnos baleset bárkivel történhet, sok baleset pedig maradandó egészségkárosodással jár, ami százalékban kifejezhető rokkantsági mértéket jelent. Ezt a kiegészítő biztosítást azoknak ajánljuk, akik egy ilyen helyzetben szeretnének a biztosító anyagi segítségére támaszkodni.


Közlekedési baleseti rokkantságra szóló kiegészítő biztosítás (KBR-01; KBR-17)Közlekedési baleseti rokkantságra szóló kiegészítő biztosítás (KBR-01; KBR-17; KBR-21)

Aki a közlekedés állandó résztvevője, ezzel a kiegészítő biztosítással kedvező díj mellett tud védelmet szerezni magának baleseti rokkantság esetére. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nem csak a közlekedés során érhet minket baleset, ez a kiegészítő csak arra vonatkozóan ad védelmet.


Baleseti és közlekedési baleseti rokkantságra szóló progresszív szolgáltatást nyújtó kiegészítő biztosítások (BRP-21, KBRP-21)

Növekvő térítési összegű rokkantsági termékeink a maradandó egészségkárosodásra szóló biztosítási összegnek a 27-225%-át térítik, amennyiben a megállapított maradandó rokkantság mértéke a 25%-ot meghaladja.


Baleseti műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BMT-08; BMT-17)Baleseti műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BMT-08; BMT-17; BMT-21)

A baleset váratlanul ér bennünket és családunkat. Nem látjuk előre ezeket a helyzeteket, a védelemre azonban fel lehet készülni egy megfelelő biztosítással. A balesetbiztosítási kiegészítők kedvező díj ellenében nyújtanak anyagi segítséget olyan helyzetekre, mint a váratlan műtét.


Baleseti eredetű kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BKN-08; BKN-17)Baleseti eredetű kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BKN-08; BKN-17; BKN-21)

A közlekedési balesetek kb. 30%-a jár súlyos sérüléssel. Ezt a biztosítást azoknak ajánljuk, akik egy váratlan balesetből eredő hosszabb kórházi tartózkodás esetére szeretnének előrelátóan felkészülni. Ezzel a kiegészítő biztosítással a kórházban töltött napokra kap anyagi segítséget a biztosított.


Csonttörés esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (CS-01; CS-17)Csonttörés, súlyos csonttörés esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (CS-01; CS-17; CS-21)

Egy óvatlan lépés, rossz mozdulat is elég, hogy csonttörés miatt kórházi ápolásra szoruljunk, vagy több hétre kiessünk a munkából. Ezért érdemes erre a helyzetre is anyagi védelmet teremteni. Ez a biztosítás akkor térít, ha a biztosított olyan balesetet szenved, melynek következménye csonttörés vagy csontrepedés vagy súlyos csonttörés.


Égési sérülés esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (ES-01; ES-17)Égési sérülés esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (ES-01; ES-17; ES-21)

Az égés az egyik leggyakoribb otthoni baleset, ahol a sérülés súlyos következményekkel is járhat és a gyógyulás hosszú időbe telhet. A biztosítással akár több százezer forintos segítségre is számíthatunk.


Baleseti keresőképtelenség esetére szóló, napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BJOV-08; BJOV-17)Baleseti keresőképtelenség esetére szóló, napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (BJOV-08; BJOV-17)

A baleset váratlanul ér bennünket és családunkat. Nem látjuk előre ezeket a helyzeteket, a védelemre azonban fel lehet készülni egy megfelelő biztosítással. Baleseti eredetű keresőképtelenség esetén kiegészítő biztosításunkkal jelentős összeggel egészítheti ki a lecsökkent havi jövedelmét.


 

Személybiztosítások


Gyermekekre szóló kiegészítő biztosítás (GYK-01; GYK-17)

Gyermekekre szóló kiegészítő biztosítások (GYCC-18, GYBKN-18, GYBMT-18, GYBR-18, GYBR-18, GYKN-21, GYMT-21, GYDD-21)

A szülők biztosítási védelme mellett érdemes figyelmet fordítani a gyermekek biztosítási védelmére is, hiszen a gyermeket érintő balesetek is súlyos anyagi következményekkel járhatnak a család számára.


Kockázati kiegészítő életbiztosítás (KÉK-08; KÉK-17)Kockázati kiegészítő életbiztosítás (KÉK-08; KÉK-17)

Olyan családoknak ajánljuk, ahol a családfő keresőjének elvesztése esetén komoly gondot jelentene a hátramaradottak számára az eddigi életszínvonaluk fenntartása.


Kötött lejáratú kiegészítő életbiztosítás (TX-02)Kötött lejáratú kiegészítő életbiztosítás (TX-02)

A tartamvégi szolgáltatást biztosító kiegészítőnk megkötésével akkor is teljesül a gyermek javára történő megtakarítási szándékunk, ha egy sajnálatos tragédia miatt a családfenntartó nem tudná a takarékoskodást folytatni. Ez azt jelenti, hogy a szerződés lejáratakor – például gyermekünk 18. életévében – a kívánt összeg mindenképpen rendelkezésre áll majd.


Gyakran Ismételt Kérdések

Az Alfa Jövőkép életbiztosítás egy meghatározott tartamra szóló, rendszeres díjfizetésű, befektetési egységekhez kötött úgynevezett unit-linked életbiztosítás következő céljai eléréséhez:

a) Ha Ön meghalna, akkor az örökös(ök), vagy az Ön által megjelölt személy(ek) egy olyan összeget kap(nak) a biztosítótól, amit Ön a szerződéskötéskor meghatároz. Ezt az összeget növelheti az értékkövetés.

b) A szerződés megkötésekor és a tartam alatt az alapbiztosítás mellé – külön díj fejében – választhat baleset- és egészségbiztosítási kiegészítőket. Társbiztosítottként egy másik felnőtt is bevonható a szerződésbe, részére is választható haláleseti valamint baleset- és egészségbiztosítási védelem.

c) A biztosítási védelem mellett Ön félre is tehet céljai érdekében. Ön határozza meg, hogy mennyit szeretne megtakarítani.

d) Az Ön szerződése tartalmaz a szerződése harmadik évfordulójáig egy 1.000.000 Ft összegű, közlekedési baleseti halálra szóló biztosítást, amely ingyenes.

a) A befizetésből levonjuk a választott biztosítási védelem díját, illetve a szerződés fenntartásához szükséges költségeket. A biztosítását érintő költséglevonásokról az Általános személybiztosítási feltételekben, illetve a Függelékben olvashat, míg a szerződését érintő teljes költségterhelést a TKM tájékoztató mutatja be.

b) A fennmaradó díjrészt a szerződéshez tartozó számlákon tartjuk nyilván és kezeljük. Erről bővebben az Általános személybiztosítási feltételek „Nyilvántartási számlák” fejezetében tájékozódhat.

Az életbiztosításokra befizetett biztosítási díjakat a biztosító kétféleképpen fektetheti be: vagy saját maga fekteti be a díjakat és meghatározott garanciákat biztosít az ügyfélnek, vagy úgynevezett unit-linked termékkel a szerződő által kiválasztott úgynevezett eszközalapokba fekteti be a díjak költségekkel csökkentett részét, ahol a biztosító nem vállal garanciát a befektetések értékének megőrzésére, azonban ebben az esetben magasabb hozam elérése is lehetséges.

Az Ön szerződése unit-linked biztosítási szerződés, azaz Ön a magasabb hozam reményében a befektetési egységekhez kötött konstrukciót választotta.

A biztosító úgynevezett eszközalapokba, azaz előre meghatározott összetételű eszközökbe (részvény, kötvény, pénzpiaci eszközök, stb.) fekteti a biztosítási díj befektetésre kerülő díjrészét. Ebben az esetben nincs sem tőke-, sem pedig hozamgarancia a biztosításon, a befektetési kockázatot Ön viseli, ez azt jelenti, hogy Önt illeti meg a befektetés teljes hozama, ugyanakkor vesztesége is keletkezhet. E konstrukció előnye azonban az, hogy a hagyományos életbiztosításhoz képest magasabb hozam is elérhető a befektetéseken. Erről a befektetési formáról a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások működéséről szóló Nyílt lapunkban olvashat bővebben.

a) A biztosítási díjat rendszeresen szükséges fizetni, mert különben megszűnhet a szerződése, ami komoly pénzügyi veszteséggel is jár.

b) A díjat az Ön által választott gyakoriság szerint (havonta, negyedévente, félévente, évente) kell fizetnie. A fizetendő díj a választott gyakoriság szerinti 1. napon esedékes (pl. havi díjfizetés esetén a hónap első napján).

a) Halál esetén a biztosító kifizeti az örökösöknek, vagy a megjelölt kedvezményezett(ek)nek az Ön által meghatározott biztosítási összeget, ami növekedhet az értékkövetés elfogadásával. Ezt növelheti a megtakarítási számlák hozammal növelt együttes értéke. A szerződés első három évében bekövetkezett közlekedési baleset miatti halálesetnél ehhez hozzáadódik még 1.000.000 forint.

b) Ön a szerződéskötéskor meghatározza, hogy hány évig kívánja fenntartani a biztosítást: 5–40 év közötti tartamokat választhat. Ha ez az időszak lejár, a biztosító kifizeti a megtakarítási számlák hozammal növelt együttes értékét, és a szerződés megszűnik. A Függelékben meghatározott ügyfélbónuszokkal is növeli a lejárati kifizetést, melynek nagysága a jóváírás évfordulójáig (10., 15., 20.) befizetett legkisebb mértékű havi – havitól eltérő díjfizetési gyakoriság esetén egy hónapra eső – teljes díj 12-szeresének meghatározott százaléka.

A biztosítási feltételek „Mentesülés” és „Kizárások” fejezetei részletesen tartalmazzák, hogy mely esetekben nem fizet a biztosító. Ilyen esetek lehetnek például:

a) A szerződéskötést követő fél éven belül csak balesetből eredő halál esetén fizet a biztosító, amennyiben Ön orvosi vizsgálat nélkül kötötte meg a biztosítást.

b) Ön a szerződés létrejöttekor köteles őszintén, a legjobb tudása szerint, a valóságnak megfelelően megadni a kért információkat, adatokat. Amennyiben pl. az egészségével kapcsolatban elhallgat olyan lényeges információt, adatot, mely összefüggésbe hozható a haláleset bekövetkeztével, úgy a biztosító mentesül a kifizetés alól.

c) A biztosító kockázatviselése nem terjed ki pl. a következő esetekre, helyzetekre:

  • öncsonkítás, két éven belüli öngyilkosság,
  • harci események, terrorcselekmények,
  • extrém sporttevékenység,
  • nem menetrendszerű személyszállító repülés, stb.

Ön minden biztosítási évforduló előtt eldöntheti, hogy szeretne-e magasabb díjat fizetni szerződésére. Ha nem utasítja vissza a biztosító értékkövetési javaslatát, úgy a biztosítási szolgáltatások díja, azok értéke, valamint a megtakarítási számlán lévő összeg is növekszik. Az évenkénti értékkövetés (indexálás) nem kötelező.

Ha Önnek a szerződés lejárata előtt van szüksége pénzre, akkor legalább 1 éves díjfizetést követően megszüntetheti a szerződését úgy, hogy Ön pénzhez jut. Visszavásárláskor a szerződési feltételek szerinti visszavásárlási összeget fizeti ki a biztosító, amely nem azonos a befizetett díjakkal! Fontos tudnia, hogy a szerződés lejárat előtti megszüntetése minden esetben anyagi veszteséggel jár az Ön számára.

Amennyiben elmarad a biztosítási díj befizetésével, társaságunk tájékoztatást küld Önnek arról, hogy milyen határidővel pótolhatja azt úgy, hogy biztosítási védelme fennmaradjon. Ha a határidőn belül nem fizeti be elmaradását, akkor a szerződése megszűnik, vagy díjmentesen él tovább; ez utóbbi esetben azonban továbbra is levonja a biztosító az őt megillető költségeket. A tartam során lehetősége van szüneteltetni a megtakarítási díjrész fizetését, ennek részleteiről az Általános személybiztosítási feltételekben olvashat.

A biztosítási eseményt 15 napon belül, írásban kell bejelenteni társaságunk részére. A bejelentéshez csatolni kell a szükséges iratokat, melyek részletes felsorolását megtalálja a biztosítási feltételekben.

Részletek: /ugyintezes#karbejelentes

Kérjük, hogy szerződéskötéskor az aktuális elérhetőségeit adja meg, illetve a biztosítási időszak során jelezze felénk az esetleges változásokat, mert csak így tudjuk elérni Önt a szolgáltatással kapcsolatban.

 

Dokumentumok és ügyintézés

A biztosításhoz tartozó dokumentumokat, tájékoztatókat itt érheti el.

A biztosításhoz kapcsolódó ügyintézési lehetőségekért kérjük, hogy ezt az oldalunkat látogassa meg.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek