Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Készüljünk fel a nyári viharokra! – 5 tanács lakáskár megelőzéséhez

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtapasztalhattuk, hogy zivataroktól, viharoktól már nem csak a nyári, májustól szeptemberig terjedő időszakban kell tartanunk: akár januárban és februárban is bekövetkezhetnek. Az év eleji károkra társaságunk eddig több mint 1,183 milliárd forintot fizetett ki a károsult ügyfeleknek.

Viharkár megelőzés a lakásunk esetén

Mit tehetünk, hogy mérsékeljük egy esetleges kár lehetőségét?

A nyári időszakban érdemes fokozottan óvatosnak lenni, hiszen a kánikula mellett heves széllökésekkel és villámlással járó nyári viharok is lecsapnak ránk, valamint értékeinkre.

  1. Ha közeledik a vihar, zárjuk be az ablakokat, ezzel elkerülhető a beázás.
  2. Védjük üvegfelületeinket redőnnyel a jégverés ellen.
  3. Áramtalanítsuk készülékeinket, így a villámlás kisebb eséllyel károsítja azokat.
  4. Rendszeresen ellenőrizzük, tartsuk karban ingatlanunk tetőszerkezetét.
  5. Ügyeljünk arra, hogy a telkünkön álló fák jó állapotban legyenek. Ha korhadt, sérült a fa, nagyobb az esélye annak, hogy egy viharban kidől.

Tudta? Közeledünk a két évszakos klímához

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tanulmányai szerint komoly átrendeződés zajlik az éghajlatunkban: a korábbi négy, hagyományos évszak helyett egyre inkább közeledünk a két évszakos klímához. Ezek a változások nem csak az emberi szervezetre rónak komoly terhelést, de a szűkebb és a tágabb lakókörnyezetünket is befolyásolják.

Idővel alkalmazkodunk majd ezekhez az éghajlati változásokhoz, de addig is tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük egy nagyobb kár lehetőségét.

Mi a teendő kár esetén?

Érdemes az online ügyfélszolgálatot választani, ahol szükség esetén a kár bejelentésére is van lehetőség. Ha még nem hozta létre fiókját, néhány perc alatt regisztrálhat szerződésazonosítója megadásával.

Vigyázzon magára és értékeire!

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább