Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

A 400 napos vezetőfejlesztő program

Készítette: Dr. Bokor Attila partner, szervezetfejlesztő tanácsadó, címzetes egyetemi docens 

Bokor AttilaTavaly március közepén sok vezetőnek a napi e-mail özönben valószínűleg fel sem tűnt egy levél, amely egy akkor még kevéssé ismert, de gyorsan világszerte hírhedtté vált vezetőfejlesztési programban köszöntötte. Én is csak most találtam meg, forwardolom, talán tanulságos lehet.

„Kedves Vezető!

Szeretettel köszöntünk a világ egyik legkeményebb át/kiképzésén!

Amit ígérünk: Felfedezheted és tovább izmosíthatod magadban a „leader-t”, aki utat keres a bizonytalanságban, kísérletezik és tanul, összefogja és képviseli a csapatát, és tudatosan menedzseli saját fizikai, érzelmi és szellemi energiáit. Az apróbetűs rész: hát stresszes lesz, nagyon.

Perfekcionistáknak különösen. És amit nem gondoltál volna: még az eddigieknél is jobban összemosódik a munka és magánélet határa. Neked és az embereidnek is. (Nagyon apróbetű: A programban résztvevők bizonyos százalékánál jelentős az elhízás kockázata.)

Indításként egy rövid előzetes a modulokról, és néhány jó tanács:

1. “Ezt nem gondoltam volna” azaz krízismenedzsment felsőfokon, kezdőknek

Nem fogunk totojázni, az első héten rögtön mélyvízbe dobunk. Az indukciós modulban egy túlélő programhoz illően először újra össze kell raknod új munkakörnyezeted, számítógépestül, székestül, meetingestül, csapatostul.

A jó hír: a vevők egy ideig nem fognak zavarni. Titkos segítség: hirtelen mindent nagyon gyorsan el lehet dönteni, meg lehet oldani, és kiderül, hogy az emberek akkor is dolgoznak, ha nem látják őket. Isten hozott a nem tudás, kísérletezés birodalmában!

Stanics József

A kényszer nagy úr, és ami biztosan segít, az a rugalmasság. Pillanatok alatt tanulták meg a kollégák és teljes biztonsággal kezeltek olyan technikai eszközöket, platformokat, amiktől eddig idegenkedtek, és aminek a használatáról hallani sem akartak korábban.

Stancsics József, Ügynökségvezető

 

2. „Hello, leader!”

Ezt a modult elsősorban azon résztvevőknek találtuk ki, akiknek a vezetői szerep azt jelenti, hogy ők a legjobb szakértők a csapatukban. Ugyanúgy megdolgoztatjuk persze a mikromenedzsereket és azokat is, akik az ad hoc működésben, a kávéautomata melletti jó ötletelésekben, az íróasztal felett áthajolva megbeszélt ügyintézésben hisznek.

A képzés során egyszerre kerülsz távol az embereidtől és sokkal közelebb, mint eddig bármikor. Sokat fogsz megtudni róluk. A családjukról. Megfordul a képlet: Ez munkahely, ide dolgozni járunk, szokta mondani sok vezető. (…és nem lelkizni, szól a kimondott, vagy csak gondolt folytatás.) Most meg ez mondják a munkavállalók: Ez a családom, itt lakom, most ide jársz dolgozni hozzánk. Ők meg hozzád, szinte be is költöztök virtuálisan egymáshoz. És persze az is nehéz, ha valakinél nincs család. Sokat fogsz beszélgetni, régen lelkizésnek gondolhattad, most a vezetői munka részévé válik.

A „Hogy vagy?” kérdés elveszti sablon köszönő funkcióját, valódi kíváncsisággal, sokszor aggodalommal telik meg majd. Küzdesz majd azokkal, akik introvertáltak és nehezen elérhetők. Küzdesz azokkal, akik extrovertáltak, és soha nem tudsz annyi időt adni nekik, amennyit igényelnek.

Újra észreveszed, hogy a motiváció az nem egy fix gomb, mit lehet nyomogatni, hanem egy változó szükséglet, amihez újra és újra megkeresitek a utat. Titkos tipp: új csapatod lesz, még ha a senki nem is változik meg benne. Tudod, hogy fogod újra összeépíteni őket? Szoktál ünnepelni velük? (Nem csak születésnapokat, hanem sikereket is.) Jógázni? Zumbázni? Online borkóstolni? Még az is lehet, hogy most fogsz.

 

3. „A hetedik te magad légy!”

Arra lehet számítani, hogy akik kiváló eredményeket érnek el az előző modulokban, itt fognak megszenvedni. Jó hírnek tűnhet például, hogy megúszod a napi 1,5 óra ingázást, de jó eséllyel nem könyvolvasgatással töltöd majd. A meetingek hirtelen pontosan kezdődnek, hiszen senki nem lófrál a folyosókon, viszont wc-re sem lesz könnyű kijutni a back-to-back meetingek sorozatában. Leülsz a gép elé hétkor, és felkelsz hétkor.

Az e-maileket szerencsére az esti sorozatnézés közben is lehet csekkolni. Lehet, hogy írtuk már: a határok összemosódnak, és ha te nem képviseled őket, akkor a munka a termodinamika vonatkozó törvénye szerint kitölti a rendelkezésre álló teret. Titkos segítség: a tested jó barátod, jelezni fog.

Ha nem figyelsz a jelzésekre, hajlamos lehet megsértődni rád. Mint a jó barátokkal, tölts vele elég időt, különben ő is kitölti majd a rendelkezésre álló teret. (Nem annyira titkos tipp: Az alkohol viszont nem jó barátod. De hát ugye nem csak barátokkal vesszük körbe magunkat.)

Cserkuti Nándor

A 8 órás munkaidővel szemben napi 10-12 órát vannak bekapcsolva a gépek, és mindenki saját ütemezésben tudja végezni a feladatait. Ezzel együtt 5-10%-os hatékonyság növekedést értünk el.

Cserkuti Nándor, Kárrendezési igazgató

 

4. „Az utolsó (előtti(előtti)) hullám.”

Szörfleckék a hullámokon, melyek kívül és belül is csapkodnak. Adrenalinlökettel teli innovatív aktív napok és fásult, frusztrált szürke hangulatok váltják egymást. Megrángatnak majd (ál)hírek, remények, ijedtségek, elérhetnek tragédiák, de felszabadult életöröm is sok ér majd. (Talán még soha nem követted végig ennyire az utcádban, kertedben a fák virágzásának, lombhullásának apró fázisait.)

A munkában a kezdeti sprint szépen maratonná válik, de a tempó nem lassul. Ilyen lesz a krízis BAU-ja. Titkos segítség: a tested mellett a lelked is jó barátod, ő is jelez, csak sokszor trükkösebben. Kicsit olyan, mint az üzemanyag, a nagyobb hajtásban megnő a fogyasztás, kiég a motorból az üzemanyag.

A képzésen felfedezheted, neked mi segít visszatölteni. (Nagyon titkos tipp: a kenyérsütés és a paradicsom termesztés valószínűleg nem lesz elég.) Gondolkoztál már azon, hogy mi lehet a te megújuló erőforrásod?

 

Helli József

A pandémia nemcsak a munkavégzésünket alakította át, hanem azt is, hogyan tudunk feltöltődni, kikapcsolódni. Utazni nem lehetett, a konditermek is zárva tartottak, így sokan választották a kirándulást, a túrázást, a futást és a biciklizést – ahogy én is.

Helli József, Vezérigazgató, Nyugdíjpénztár

Előzetesen ennyit a 2020/2021-es vezetőfejlesztő tanévünkről. Már dolgozunk a következő tanév anyagán is, tessék meglepetésekre számítani!

Aláírás: az élet / univerzum / istenek / ördögök (Nem kívánt törlendő)”

 

Aegon podcast 6. rész: stúdió

Hermann Irén újságíró-moderátor podcast sorozatunk legújabb adásában a váratlan eseményekről, és az azokra való felkészülésről beszélgetett kollégáinkkal.

A beszélgetés résztvevői: Stancsics József Ügynökségvezető, Cserkuti Nándor Kárrendezési igazgató, Helli József Vezérigazgató (Nyugdíjpénztár).

 

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

 

Korábbi adásaink:

2020 – Az extremitások éve

A járványhelyzet női szemmel

Adathalász kísérletek – Így előzd meg a bajt!

Innovatív ügyfélbarát megoldások az Aegonnál

Velem is megtörténhet – A járvány miatt átalakuló ügyféligények

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább