Képzett társítások Estek
Az AEGON Magyarország Zrt. szeretné felhívni a figyelmet jelentős írókra és más területen alkotó művészekre és műveikre, ezért az AEGON Művészeti Díjhoz és Társdíjhoz kapcsolódva új sorozatot indított "Képzett társítások" néven. Az estek az irodalom köré, de az összhatásokra épülnek, szokatlan és izgalmas művészi és műfaji találkozásokra. A személyes hangú beszélgetésre, felolvasásokra, olykor rövid vetítésre, képek bemutatására épülő esten mindig hangsúlyos szerepet kap a zene, amely itt nem egyszerűen hangulatfestő elem, hiszen a meghívott zenészek kreatív módon reagálnak az elhangzottakra vagy akár a kivetítőn látható képekre.
A Képzett társítások című AEGON-esteken a következő művészek voltak Alföldi Róbert
vendégei 2008-ban:
2008 januárjában az egyik legjelentősebb magyar képzőművész, Harasztÿ István Édeske, valamint Petőcz András író, költő volt Alföldi Róbert vendége, s ekkor Fekete-Kovács Kornél és Dés András "szólt hozzá" a történtekhez - zenével;
Február 29-én a hazai televíziózás egyik legjelentősebb alkotója, a kitűnő rendező, Horváth Ádám és Békés Pál író volt a vendég, László Attila gitározott, Borlai Gergő dobolt;
Március 28-án a Pozsonyban élő kitűnő író, az éppen 60 éves Grendel Lajos és a 80 esztendős rendező, Bacsó Péter következett, Bacsó Kristóf szaxofonon, Oláh Kálmán zongorán játszott;
Április 25-én az egyik legtehetségesebb fiatal író, Grecsó Krisztián volt az egyik vendég (éppen akkor jelent meg Tánciskola című regénye), valamint a hazai zenei élet egyik legjelentősebb előadóművésze és zenekutatója, Sebő Ferenc;
Május 30-án Szabó T. Anna költő és Dragomán György író, valamint Vojnich Erzsébet és Szüts Miklós festőművész zárta az évadot, egyfajta összegzésként a két sikeres évad után, Barcza Horváth József nagybőgőzött.
Október 30-án már a Nemzeti Színházban volt a Képzett társítások első őszi estje, amely egyben a 2008-as AEGON Művészeti Társdíj átadása is volt, ekkor az idei két AEGON-díjas művész, Térey János költő és Kovalik Balázs rendező volt a vendég, Kovalik Balázs itt vette át a díjat Horváth Andreától, s itt hangzott el Térey János laudációja is.
A 2008-as sorozatot december 4-én két kitűnő dokumentarista alkotó zárta: ekkor a Svédországban élő író, Gellert Tamas, valamint Almási Tamás filmrendező volt a vendég, a felolvasásra, a beszélgetésre, a vetítésekre David Yengibarjan reagált zenével.
A Képzett társítások estek programjairól a litera.hu oldalon olvashat bővebben.


