Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. Részletek

Nő a születésszám, de még mindig kevés a tisztes nyugdíjas korhoz

A leendő szülők már azt is kiszámolhatják, mekkora költségekkel jár a gyermekvállalás

A KSH nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint ugyan nő a születések száma, a népesség mégis öregszik, így a várakozások szerint 2050-re 6 eltartott jut majd 4 aktív keresőre. A gyermekvállalási kedv ösztönzése is megoldás lehet a nyugdíjkérdésre.

A KSH nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint hazánk népessége nő: az év első négy hónapjában 2,9 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel ezelőtt, és 3,7 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly az év azonos időszakában. Az azonban továbbra is egyértelmű, hogy Magyarországon, ahogy Európa többi államában is, öregszik a népesség. A várakozások szerint 2050-re 6 eltartott jut majd 4 aktív keresőre. Ez a tendencia pedig komoly változásokat fog okozni a nyugdíjrendszerben is, hiszen a kevesebb foglalkoztatott nem lesz képes eltartani a nyugdíjasokat.

Magyarország speciális helyzetben van a népességszám alakulásának tekintetében is, hiszen az ún. „Ratkó-korszak” következtében a népességszám hullámokban megugrik majd hazánkban. Az ebben az időszakban születettek hamarosan nyugdíjba mennek, így néhány éven belül megnő a nyugdíjasok száma. A következő kiemelkedő időszak akkor lesz, amikor a „Ratkó-gyerekek” gyermekei mennek nyugdíjba.

A mostani fiatalok, fiatal felnőttek kettős présben vannak, hiszen amellett, hogy önmagukra keresnek, már gondoskodniuk kell szüleikről is. Az Aegon nemzetközi kutatása szerint az emberek többsége (a megkérdezettek 35%-a) ráadásul nyugdíjas éveiben kifejezetten számít a hozzátartozói (gyermekei, házastársa) segítségére, ugyanakkor a kutatásban megkérdezettek 18%-a számít rá, hogy nyugdíjasként még idősödő szüleiről is gondoskodnia kell.

Erre a helyzetre hosszú távon a nyugdíj-előtakarékosság mellett a gyermekvállalási kedv ösztönzése is megoldás lehet. Az állam részéről Magyarországon is megfigyelhető ilyen irányú törekvés: legutóbb épp a kétgyermekes családok adókedvezményének megduplázásának lehetősége merült fel.

A babatervezést szeretné megkönnyíteni az Aegon is, új kalkulátora abban segít tisztán látni, mennyi kiadással és bevétellel lehet számolni egy kisbaba érkezésekor.

„A Babaváró kalkulátorral a gyermeket tervező vagy váró fiataloknak szeretnénk segítséget nyújtani a gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami juttatások, illetve a baba érkezése kapcsán felmerülő kezdeti kiadások kiszámolásában” – mondta el Tavaszi Beatrix, termékfejlesztési igazgató. „Néhány adat megadása után az érdeklődő megtudhatja, hogy melyik időszakban milyen típusú és mértékű támogatásban részesülhet. Részletes leírásokkal is segítjük a tájékozódást. A kezdeti kiadások tervezésénél az orvosi ellátás, a bababútorok, a kiegészítők, a babaholmik, illetve a tisztálkodás, az etetés költségeinek tervezéséhez adunk támpontokat, de természetesen az egyedi igények és lehetőségek alapján a látogató maga is módosíthatja ezek becsült átlagárait. A kalkulációk végén bárki mérlegre teheti az első év várható juttatásait és kiadásait. Érdemes nem elfeledkezni arról, hogy a nők hosszabb időre kiesnek a munkából, amikor gyermeket vállalnak. Ilyenkor nemcsak a család aktuális bevétele, hanem az édesanyák nyugdíj-megtakarítása is kevesebb lesz, amit érdemes valamilyen formában pótolni” – tette hozzá a szakember.

Az Aegon Biztosító 2023. augusztus 1-től Alfa Biztosító néven folytatja. A névváltással kapcsolatban a Társaság ügyfeleinek semmilyen teendője nincs. Részletek
AlfaGo
×
Tartsa kézben biztosítási ügyeit!
Töltse le mobil applikációnkat most!
Tovább