Success Absolute nemzetközi vegyes Euró eszközalap

Success Relative nemzetközi részvény Euró eszközalap


Az eszközalapokra vonatkozó kockázatok és a kockázatok jelentkezésének módja:


Piaci kockázatok:

  • Kamatkockázat: a piaci hozamszint emelkedése hátrányosan érintheti az eszközalap portfoliójában szereplő értékpapírok, különösen a fix kamatozású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékét. A kamatok és tágabb értelemben a tőkepiaci, ezen belül is elsősorban az állampapír piaci hozamok nem feltétlenül tartanak lépést az inflációval, ami kedvezőtlen körülmények esetén akár negatív reálhozamú befektetést is eredményezhet.

  • Társaságok kockázata: gazdasági társaságok hitel- vagy tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírjaiba történő befektetés annak a veszélynek teheti ki az eszközalapot, hogy az értékpapírok árfolyama az általános piaci folyamatoknak, a társaságok megítélésének vagy gazdasági helyzetének romlásának következtében átmenetileg vagy tartósan csökkenhet, vagy akár teljesen el is értéktelenedhet. Előfordulhat, hogy a társaságok egyes, általuk kibocsátott értékpapírokkal kapcsolatos kötelezettségeiket nem időben, részben, vagy egyáltalán nem teljesítik.

  • Likviditási kockázat: az eszközalapok a portfoliójában szereplő eszközök értékesítése a piaci viszonyok függvényében időnként nehézségekbe ütközhet, illetve csak kedvezőtlen árfolyamon lehetséges.

  • Devizaárfolyam-kockázat: az eszközalap devizanemétől eltérő devizanemekben kibocsátott eszközökbe történő befektetés esetén az eszközöknek, illetve az eszközök tartásából eredő jövedelmeknek az eszközalap devizanemére átszámított értéke az adott deviza és az eszközalap devizaneme közötti árfolyam ingadozásának következményeként csökkenhet.


Nem piaci kockázatok:


Ország- és politikai kockázat: a cél országok - amelyekbe az eszközalapok befektetései irányulnak - mindenkori politikai stabilitása, helyzete időről-időre megváltozhat. Az egyes országok kormányai hozhatnak olyan döntéseket, melyek az eszközalap működése során negatívan befolyásolhatják az ezen országokban megszerzett befektetések értékét. A magyar, illetve külföldi kormányok, valamint az egyes cél országok nemzeti bankjainak politikája és intézkedései jelentős hatással lehetnek az eszközök hozamára és az üzleti életre általában, így azon társaságok teljesítményére is, amelyek által kibocsátott értékpapírok időről-időre az eszközalap portfoliójában szerepelhetnek.


Partnerkockázat: az eszközalapokban közvetve vagy közvetetten tartott eszközök külső, különösen külföldi partnerek által történő forgalmazásából, kezeléséből fakadóan adódó kockázatok, így különösen az értékpapírok késedelmes leszállításából, elvesztéséből adódó veszteségek.


Koncentrációs kockázat: amennyiben az eszközalapok által végrehajtott befektetések egy adott kibocsátó, szektor, deviza, földrajzi régió tekintetében magas koncentrációt érnek el, az csökkentheti a kockázatok hatékony megosztásából fakadó előnyöket.

 


Az eszközalapok befektetés politikái:


A Success Absolute nemzetközi vegyes euró eszközalap kizárólag a Success Absolute befektetési alap, a Success Relative nemzetközi részvény euró eszközalap kizárólag a Success Relative befektetési alap befektetési jegyeibe fektet.


Az említett befektetési jegyek minimális, maximális és megcélzott aránya az eszközalapokban 100% , az eszközalapok likvid eszközökbe nem fektetnek. A befektetési jegyek célarányától nem lehet eltérni.


Az eszközalapokban csak befektetési jegy jegyzési (vételi) és visszaváltási (eladási) ügyletek kötésére van lehetőség, az értékpapír-kölcsönzési, visszavásárlási és származtatott ügyletek nem megengedettek.


Az eszközalapokba vásárolt befektetési jegyeket kibocsátó alapok befektetési politikájának rövid összefoglalása, a stratégia hozzájárulása az elért hozam növekedéséhez:


Mindkét befektetési alapot a CPB Kapitalanlage GmbH (Bankgasse 2, 1010 Wien) hozta létre, az alapkezelési feladatokat pedig mindkét alap esetében az INVESCO Asset Management SA (22 rue de la Trémoille, Paris, Franciaország) látja el.


A Success Absolute befektetési alapok alapja vagyonát részvény- és kötvényalapok befektetési jegyeibe fekteti. Az alap vagyona lehetőleg egyenlő mértékben kerül a részvény és kötvényalapok között megosztásra. A kötvényalapokba fektetett rész elsősorban euró- és dollárkötvény-alapokba kerül befektetésre. A részvényrész befektetési súlypontját Észak-Amerikára (Egyesült Államok, Kanada és Mexikó) és Európára (Nagy-Britanniával együtt) specializálódott alapok alkotják. A kötvényrész csak olyan alapokba kerül befektetésre, amelyeknél nem lép fel devizakockázat. A részvényalapok nemzetközi részvényekbe fektetnek, emellett mind a részvény, mind a kötvényalapoknál lehetséges a fejlődő piacokba fektető alapokba történő befektetés. Az alap részvényekbe illetve kötvényekbe közvetlenül is befektethet, de ezek a befektetések a kezelési alapelvek szerint alárendelt szerepet játszanak. Származtatott ügyletek elsősorban fedezeti célra köthetők. Az alap aktívan kezelt.


A Success Relative befektetési alapok alapja vagyonát nemzetközi részvényalapok befektetési jegyeibe fekteti, amelyek elsődleges befektetési célpontja Észak-Amerika (Egyesült Államok, Kanada és Mexikó) és Európa (Nagy-Britanniával együtt). A fejlődő piacokba fektető

EU-konform részvényalapokba történő befektetés is megengedett. Az alap részvényekbe illetve kötvényekbe közvetlenül is befektethet, de ezek a befektetések a kezelési alapelvek szerint alárendelt szerepet játszanak. Származtatott ügyletek elsősorban fedezeti célra köthetők. Az alap aktívan kezelt.


Az eszközalapok devizaneme euró, nyíltvégűek és határozatlan időre jönnek létre. Amennyiben a szerződő által választott eszközalap bármilyen okból megszűnik, a nyilvántartott befektetési egységek aktuális értékének megfelelően az eszközalap egy másik hasonló befektetési politikát követő eszközalapba helyezi át a megtakarításokat, melyről tájékoztatja ügyfeleit. A biztosító új eszközalapokat vezethet be, melyekről tájékoztatja ügyfeleit. Az eszközalap múltbeli teljesítménye nem jelent garanciát a jövőbeni hozamokat illetően. Az eszközalap egységeinek megvásárlása - különösen rövidtávon - magában hordozza az egységek árfolyamának, így az ekképpen nyilvántartott megtakarítások értékének csökkenési kockázatát is. Mivel bizonyos eszközalapok közvetlenül vagy közvetve részvényeket tartanak, ezen eszközalapok kockázata magas. A biztosító az eszközalapokra sem tőke, sem hozamgaranciát nem vállal, az eszközalapokba történő befektetésből származó - lent felsorolt - kockázatokat a szerződő viseli. A befektetések elhelyezéséről és értékéről, az eszközalap-árfolyamairól napi tájékozódási lehetősége van a szerződőnek az AEGON Magyarország Információs Vonalán (06/40-204-204). Az árfolyamértékek a honlapon (www.aegon.hu) is megtalálhatók. A szerződő az eszközalapok teljesítményéből a befektetési egységek árfolyamának változásán keresztül részesedik, a szerződés számlájának aktuális értékét a szerződő számláján nyilvántartott befektetési egységek számának és az érvényes árfolyam szorzata alapján határozza meg a biztosító. Ezen eszközalapoknál nincsenek olyan időpontok, időszakok, vagy feltételek, amelyek befolyásolják az eszközalap-portfolió értékét. A Biztosító az eszközalapokhoz nem rendel referenciaindexet.


Az eszközalapok nettó eszközértéke az alapot képező befektetési jegyek nettó eszközértékével, a befektetési egységek árfolyama a befektetési jegyek árfolyamával egyezik meg.


A Success Absolute nemzetközi vegyes euró eszközalap kockázati besorolása: közepes kockázatú (3), az ajánlott minimális befektetési időtartam 3 év, a Success Relative nemzetközi részvény euró eszközalap kockázati besorolása: magas kockázatú (4), az ajánlott minimális befektetési időtartam 5 év.

 

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. eszközalapjai kockázatosságának besorolására ötfokú skálát használ:


1. különösen alacsony kockázatú

2. alacsony kockázatú

3. közepes kockázatú

4. magas kockázatú

5. különösen magas kockázatú