
Portugália, Olaszország, Görögország és Spanyolország mindegyike tagja az Európai Gazdasági és Monetáris Uniónak (EEMU), ugyanakkor számos kritérium szerint mindig is az EEMU sereghajtóinak számítottak. Vegyes gazdasági teljesítményt nyújtanak, többnyire magas munkanélküliség jellemzi őket, gyakran hiányzik a költségvetési fegyelem, és sokszor komoly folyó fizetésimérleg-hiánnyal küszködnek, ami a növekvő államadósságukon keresztül a stabilitásukkal kapcsolatos aggodalomra ad okot. Áttételesen mindez pedig az egész közös gazdasági térség és az euró stabilitását is beárnyékolja. Újabban Írország és Nagy-Britannia is hasonló gondokkal küzd. Ne felejtsük azonban el, hogy míg Írországban a hivatalos fizetőeszköz valóban az euró, addig Nagy-Britanniában továbbra is az angol font van forgalomban. Ez utóbbiban a magyar származású Soros György által üzemeltetett Quantum Hedge Fundnak igen nagy szerepe volt, amikor 1992-ben a font ellen játszva dollármilliárdokat keresett, és a spekulációs nyomás miatt - térdre kényszerítve a Bank of England-ot - Anglia kilépett az ERM árfolyamrendszerből. A sors érdekes fintora, hogy az eseményeket utólag szemlélve Angliának mindez nem feltétlenül volt kedvezőtlen.
A 27 tagú Európai Unióban jelenleg 20 tagországban haladja meg az államháztartás hiánya a GDP 3%-ában meghatározott határértéket. Ennek oka a legtöbb esetben a globális világválságban kereshető, melyhez foghatót a világ 1930 óta nem élt át, s amely az állami kiadások növelése révén súlyos egyensúlyhiányt eredményezett. Mint minden csoportban, itt is van egy főkolompos, aki jelen esetben nem más, mint Görögország. A tavaly októberben tartott választások után új kormány alakult. A görög gazdaság állapotáról időközben viharos gyorsasággal felbukkant részletek, egy egyre mélyülő és növekvő ingoványt valószínűsítenek. Amennyiben nem lesz változás, úgy az államháztartási hiány a GDP 14,5%-a is lehet, míg az államadósság a GDP 124 százalékára is emelkedhet. Mindehhez olyan „nyalánkságok” is párosulnak, mint az állami vállalatok GDP-arányosan 2-3%-os kifizetetlen tartozása, vagy a görög kormány felelőtlen garanciavállalásai. Talán az sem meglepő, hogy számos olyan intézkedésre, kreatív nyilvántartásra és statisztikai adatok meghamisítására is fény derült, amelyek valós helyzetet kendőztek el. Ez utóbbira igen jó példa Görögország 2001-es euró-bevezetése, amikor a költségvetési fegyelmet demonstráló GDP arányos államháztartási hiánya papíron jóval a maastrichti kritériumokban definiált 3%-os szint alatt volt, holott a valóságban jelentősen meghaladta a határértéket.
Az Európai Bizottság eközben jogsértési eljárást indított az ország ellen, mivel a görög kormány hamis adatokat szolgáltatott az államadósság tényleges nagyságáról. 2009 végére Görögország költségvetési hiánya megközelítette a GDP 13%-át, messze túllépve ezzel a korábban prognosztizált értéket. A múlt hónapban a görög kormány intézkedési csomagot dolgozott ki annak érdekében, hogy a költségvetési hiányt leszorítsa az Európai Unióban megengedett - a GDP 3%-ában meghatározott - határérték alá. Ezt a célt Athén a kiadások csökkentése és az adóbevételek növelése révén kívánja megvalósítani. Nincsen tehát szükségünk a receptre, mivel a görög válságkezelés feltűnően hasonló a hazánkban már korábban foganatosítottakhoz. A terv értelmében, a közeljövőben nagyarányú megszorításokra (bérbefagyasztás, bércsökkentés) kerül sor a görög közszférában annak érdekében, hogy 2010-re a költségvetés hiánya 8,7%-ra csökkenjen. 2011-re a hiánycél 5,6%, 2012-re pedig 2,8%. További intézkedéseket is alkalmaznak a deficit csökkentésére, mint például az üzemanyagokra kivetett adók emelése, vagy a nyugdíjkorhatár kitolása.
A görög államháztartás problémáit az euró is megérezte. Az Euró Index jelentősen csökkent, jelezve ezzel azt, hogy az euró komolyan gyengült az 5 devizából álló kosárral (USD, GBP, JPY, CHF, SEK) szemben. Olyan feltételezések is megjelentek, miszerint az EUR/USD kurzus év végére akár 1,20-as szintre is süllyedhet. Az euró gyengülése önmagában még nem jelent világvégét, sőt javítja az EU exportlehetőségeit, ami a versenyképesség növelésének irányába hat. Arról már nem is beszélve, hogy mindez kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a jelenlegi - a korábbiakhoz képest erősebb - amerikai dollár tartalékvaluta szerepét csökkenthessék a jegybankok. A jegybanki devizatartalékok túlontúl USD központúak, így érthető volt a pánik, amikor a „zöldhasú” 1,60-as szinteken járt az euróval szemben. Most viszont itt a lehetőség, hogy egy erősebb USD mellett, ha óvatosan is, de csökkentsék a kitettségüket a jegybankok.
Ami igazán aggasztó, hogy az adósságválság a 16 tagot tömörítő euró övezet egészére közvetlenül és közvetve is kihat. Gondolatkísérletet végezve, egy esetleges görög államcsőd - ami szinte majdnem biztos, hogy nem fog bekövetkezni, mert egyszerűen nem engedhető meg - drámaian befolyásolná a Görögországhoz hasonló (magas államháztartási hiányú, magas államadósságú) országok helyzetét, legyenek azok az EEMU-ban, vagy csak az EU-ban. Soros György és a Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz szerint is abszurd feltételezni egy uniós tagállam államcsődjét.
A görög példa végső soron azt mutatja, hová vezethet egy hitelből finanszírozott hibás gazdaságpolitika: államcsőd közeli helyzethez. Látni kell, hogy a görög intézkedések önmagukban nagyon valószínűen nem lesznek elégségesek, még abban az esetben sem, ha azokat
drákói szigorral véghez is viszik. Arról nem is beszélve, hogy a görög nép részéről már most hatalmas az ellenállás. Az ország nagyon rövid időn belül nemzetközi segítségre (EU, ECB, Világbank, IMF, stb.) fog szorulni annak érdekében, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A görög kormánynak nagyon komoly strukturális változtatásokat szükséges végrehajtania a költségvetési politikáját illetően. Mindezt a többi hasonló helyzetben lévő országnak is meg kell tennie, hiszen az EU nem kreálhat egy olyan negatív precedenst, ami esetleg arra biztatná a többi hasonló helyzetben lévő országot, hogy folytassanak mindent úgy, ahogy korábban tették, majd érkezik a külső felmentő sereg. Ez utóbbira több egymást követő csőd közelbe jutó ország esetén kérdésessé válna a fedezet. Görögországnak hatalmas szerencséje, hogy az EEMU tagja. Példája megmutatja nekünk is, hogy mi lett volna velünk abban az esetben, ha Magyarország hasonlóan hagyja elszaladni a már amúgy is nagyon magas hiánymutatóit.
A fenti hírlevél kizárólag és kifejezetten csak tájékoztatásul szolgál, nem minősül vásárlásra, eladásra, vagy a szerződések módosítására történő felhívásnak. A hírlevél olyan adatokat, előrejelzéseket, információkat tartalmaz, amelyeket a hírlevél készítői (AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. munkatársai) megbízhatónak és pontosnak tartanak, azonban a leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak. A fenti hírlevélben foglalt információ önmagában nem elégséges döntések meghozatalához. Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. semmiféle felelősséget nem vállal a fenti információn alapuló döntésből eredő esetleges károkért. A fenti hírlevélben foglalt információ felhasználása automatikusan a jelen jogfenntartási nyilatkozatban foglaltak elfogadását jelenti.


